Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban alig több mint egy órát tárgyaltak a szociális partnerek, amikor rövid egyeztetés után a szakszervezetek bejelentették, a minimális követeléseikre adott kormányzati válaszok alapján nem látják értelmét az egyeztetésnek. A kabinet előterjesztése alapján az érdekvédők úgy ítélték meg, hogy a jövőre az infláció mértékével megegyező, hatszázalékos bérnövekedéshez a kormány nem biztosítja a forrásokat. A bérköltségeket az önkormányzatoknak természetes létszámfogyással kellene kigazdálkodniuk – ez azonban intézménybezárásokhoz és elbocsátásokhoz vezethet. A szakszervezetek szerint a béremelést a kormánynak be kell építenie a közszféra illetményrendszerébe, mert csak ez a megoldás jelenthet garanciát a keresetek reálértékének megőrzésére, feltéve, ha igaznak bizonyulnak a jövőre vonatkozó 5,5-6 százalékos inflációs várakozások. A kormányzati oldal hangsúlyozta: a költségvetési törvény újabb módosításaival – amelyek további huszonötmilliárd forint felhasználását teszik lehetővé – az önkormányzatoknál és a központi intézményeknél egyaránt rendelkezésre állnak majd a többletforrások, így garantált a béremelés kifizetése. A kabinet mégsem vállalkozott arra, hogy az intézkedést átvezesse a bértáblán. Ezt azzal indokolta, hogy ekkor valóban fennállna az intézménybezárások és elbocsátások lehetősége. Bár az önkormányzatok több központi támogatást olvastak ki az előterjesztésből, mint a szakszervezetek, mégis hangsúlyozták: tartalékaik elfogytak, létszámfeleslegük sincs. A szakszervezetek kérték, fontolják meg követelésüket, s folytassák a tárgyalásokat.
***
Szoros kapcsolatok.
Az MSZP munka világa munkacsoportja rendszeres találkozókat tervez az ágazati szakszervezetek vezetőivel: tegnap hatvannégy ágazati vezetővel tanácskoztak – áll a csoport közleményében. Eszerint a képviselők és az érdekképviseleti vezetők találkozóik során minden olyan kérdésben egyeztetnek majd, amely a törvényhozási munka során érinti az érdekképviseletek tagságát. A tegnapi megbeszélésen a 2004. évi költségvetést és a kapcsolódó törvényi szabályozásokat tekintették át.

Megvan, kiket jelöl a Fidesz alkotmánybírónak