Söjtör és Demecser

Két településsel került kapcsolatba Medgyessy Péter neve a közelmúltban : Söjtörrel és Demecserrel. Érdemes megvizsgálni, hogy a nagy visszhangot kiváltó botrányok során vajon elkövetett-e valamilyen komoly következményekkel járó hibát.
A kormányfő melléfogásai kézzelfoghatók: a Rózsadombról lehozatott luxusmenü éppúgy sértés a zalai emberekkel szemben, mint az a már-már katonai mozgósítás, amely a kormánytagok söjtöri látogatását kísérte. Marcona kormányőrök sorfala között nincs igazán hitele a Deák Ferencről szóló szónoklatnak. Ugyanígy hiteltelen az olyan kormányfő, aki – kis túlzással – gyakrabban jár a francia tengerparton, mint saját országának falvaiban.
A budapesti belvárosba bezárkózó, kordonok mögül integető Medgyessy Péter képe egyre inkább mindennapossá válik, ami különösen annak ismeretében súlyos baklövés, ha visszaemlékezünk, hogy 2002 őszén, amikor a miniszterelnök népszerűsége tetőpontján állt, akkor sem nagyon kereste a vidéki látogatások lehetőségét. Emiatt sem tudott személyével érzelmileg azonosulni az MSZP-vel elsősorban egzisztenciális okokból rokonszenvező mintegy hárommillió szavazó. Ha vállalja, hogy rendszeresen, havonta többször gesztusértékű látogatásokat tesz vidéken, akkor valószínűleg egyre több ember lett volna rá kíváncsi. Még akkor is, ha hozzátesszük, hogy a beszédeiben fellelhető bakijai talán megríkatnak néhány magyar nyelv és irodalom szakos tanárnőt.
A kisembernek mindig élmény, ha láthatja az ország első emberét és megszorongathatja a kezét. Ha például a zalai polgárok is érzik, hogy a kormány nemcsak szavakban szereti őket, de belső meggyőződésből fakadóan tiszteli is a munkájukat és szűkebb környezetüket, akkor merő kíváncsiságból több ezren teszik tiszteletüket Söjtörön. Még az is lehet, hogy Csurka István aktivistáinak füttykoncertje elhalt volna a szimpatizánsok tapsviharában.
Medgyessy Péter azonban végzetesen hibázott. A 2002-es dunai árvízzel küszködők emlékezetes semmibevétele, a gazdák érzékenységét sértő, tájszólásukat kigúnyoló UNI-JÓ-nak nevezett kampányförmedvény, vagy a mezőgazdasági termelőket egyre aggasztóbb mértékben érintő, az európai uniós országjelentésben is kifogásolt semmittevés mind-mind félreérthetetlen jelzése annak, hogy a kormány tökéletesen érzéketlen az ország Budapesten kívüli része iránt. Ráadásul az ördögi kör bezárult. A nagy osztogatások ideje elmúlt, az áfaemelésekkel és a meg nem épülő nyolcszáz kilométer autópályával sújtott vidéki polgárok közömbössége és kiábrándultsága viszont érezhetően növekszik.
A demecseri MSZP–SZDSZ-jelölt győzelmének – mindezek tükrében – inkább aggasztónak kell lennie a koalíció számára. Az időközi választások idei összesített mérlege még Demecserrel együtt is a Fidesznek kedvez, a választási csalás bélyege pedig jó ideig ott szárad majd az MSZP „sikerén”. Az sem biztató jel, hogy a további „győzelmeknek” csak a Ron Werber-i módszerek lehetnek a garanciái, márpedig ezeknek a mindennapossá válásánál nagyobb veszély e pillanatban nem fenyegeti a köztársaságot.
A mandulával töltött angolna és Kovács László álszent virslimonológja csak hab a tortán. A kormány tagjai riasztóan magányosan tömték meg a gyomrukat Söjtörön. Ha történetesen – az Orbán-kormány egykori vörsi kormányülésének mintájára – az egész falut szerették volna megvendégelni, néhány nosztalgiázó helyi exmunkásőrön kívül akkor se jelenik meg más az asztaloknál. A vidéki ember köszöni szépen, de az arisztokratikusan fűszerezett ételcsodák helyett inkább a babgulyást szereti. Túrós csuszával és jófajta házi borral körítve.