Tiltakoznak az iszlám hívei a Hit Gyülekezete ellen

A zsidókat ért holokauszt után ez az előjele a mozlim holokausztnak? – kérdezett vissza Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke, miután elolvasta a Hit Gyülekezete nevű vallási csoportosulás Hetek című orgánumában megjelent, szerinte gyűlölet szítására is alkalmas cikket. A lapban közölt írás a hazánkban állomásozó arab diplomaták körében komoly felháborodást váltott ki, Bolek Zoltán pedig bocsánatkérést sürget. Ellenkező esetben bíróság elé viszi az ügyet.

Jezsó Ákos
2003. 11. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hazánkban állomásozó arab diplomaták körében komoly visszatetszést váltott ki a Hit Gyülekezete Hetek című lapjában közelmúltban megjelent egyik írás, amely a mozlimok elleni gyűlölet szítására is alkalmas kijelentéseket tartalmazott. Mint azt már megírtuk, a Németh Sándor vezetőlelkész által szerkesztett hetilap Mohamed prófétát közönséges terroristának állította be, az iszlámról pedig kifejtette: veszélye „a mai világban abból fakad, hogy a muzulmán hívők példát kovácsolnak Mohamed cselekedeteiből, és úgy idézik fel bűntetteit, mint olyan példákat, amelyeket kötelező követni, támaszkodva szent könyvükre, a Koránra, ami uszítja őket a gyűlöletre és a más vallások iránti intoleráns magatartásra”. A cikk szerint Mohamed próféta „ravaszsága és praktikus rugalmassága lehetőséget adott arra, hogy a primitív beduin vallás elterjedjen a Föld minden táján”, sikere pedig annak köszönhető, hogy híveit meg tudta győzni „olyan jelenségek kinyilatkoztatás mivoltáról, amelyek normális körülmények között gúny és irónia tárgyát képeznék”. Továbbá azt is megtudhattuk a Hit Gyülekezete vezetőlelkésze által szerkesztett Hetekből: „Mohamed képes volt arra, hogy bukását és tévedéseit alantas módon a saját javára fordítsa”, ugyanakkor „nem volt képes megszabadulni a kiskereskedő mentalitásától, amikor meghirdette új vallását”. A cikk ezt követően Mohamedet terroristaként mutatta be: „a zsidóktól való félelme végkifejletben oda vezetett, hogy kegyetlenül lemészárolta, és véglegesen kiűzte őket az Arab-félszigetről.”
Bolek Zoltán az írás kapcsán lapunknak elmondta: a Magyar Iszlám Közösség és a hazánkban élő mozlimok nevében mély megdöbbenését fejezi ki. Magyarországot olyan demokratikus országnak nevezte, ahol a szólás szabadsága adott. – Ezt azonban mégsem szabad összetéveszteni a szabadossággal, az uszítással és a mocskolódással – mondta. Mint fogalmazott: – Jézus – béke legyen vele – nem ilyen dolgokra adott parancsot. – Hozzátette: – Félnünk kell, mert senki sem áll ki az olyan megnyilvánulásokkal szemben, amit a Hetek megenged magának. A zsidókat ért európai holokauszt után most ez lenne a mozlim holokauszt kezdete? Mi ezek szerint majd nyolcágú, zöld csillagot leszünk kénytelenek viselni? – panaszolta. A magyarországi kettős mérce példájaként említette, hogy ha a zsidó vallást érte volna ehhez hasonló támadás, azzal már rég tele lenne a világsajtó. Most azonban csönd van, senki sem emeli fel a mozlimokat ért mocskoló írás ellen a szavát. – Az Európai Unióban az ilyen és hasonló támadásokat kemény szigorral büntetik. Éppen ezért nyilvános bocsánatkérést követelünk. Ellenkező esetben bíróság elé visszük az ügyet – mondta Bolek Zoltán.
Nem új keletű Németh Sándor arabellenessége. Lapunk birtokában van az a kazetta, amelynek tanúsága szerint a Hit Gyülekezete első embere korábban kijelentette: „A terrorizmus hozzátartozik az arab vérhez. Egy arab először terrorista, és utána ember. Ez annyira hozzátartozik a lényéhez.”
A vezetőlelkész azonban nem csak az arabokat és az iszlámot nem kedveli, hiszen a római katolikus egyházzal szemben is komoly fenntartásai vannak. Az egykori szeminarista például egy ízben a katolikus egyházat Hitlerhez és Mussolinihez kötötte. Kijelentette: „A mostani római katolicizmust, minden túlzás nélkül ki lehet mondani, Mussolini alapította. Mussolini nélkül nem tudták volna ezt a római katolikus egyházat létrehozni. Ehhez kellett Mussolini. Ez történelmi tény. Másik dolog, hogy ezt a római katolicizmust a Mussolinivel kötött egyezmény után az Adolf Hitlerrel kötött egyezség erősítette meg.” Megírtuk: Németh Sándor a gyülekezet főleg elméleti és teológiai jellegű írásokat közlő orgánumában, az Új Exodusban azt is kifejtette: „napjainkra is érvényes, hogy az e világ istene a Sátán, aki gonosz angyalai, démonai által befolyásolja, meghatározza az e világ állapotát.” Németh Sándor ugyanis úgy véli: „tetteinkkel az ördög erejét romboljuk.”
A vezetőlelkész azonban egy vallással szemben mégis kivételt tesz. Izraelről és a hazai, illetve a nemzetközi zsidóságról ugyanis minden esetben baráti hangú tudósítások jelennek meg a Hetekben, amely a közelmúltban azt is felvetette, hogy Jeruzsálemet a világ fővárosává kellene tenni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.