Tisztelt Szerkesztőség!

–
2003. 11. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dr. Sudár Attila olimpiai bajnok vízilabdázó: Minden sportoló álma az olimpiai aranyérem megnyerése. A célért éveken keresztül készül a versenyző sok lemondással, szenvedéssel és rengeteg örömmel. A felkészülés hosszú folyamata mindenkinek ugyanaz a rögös út, amit végig kell járni. Minden ország sportolói megkapják a lehető legjobb feltételeket (önmagukhoz képest) az eredményességért. Eljön a várva várt pillanat, a mérkőzés, a viadal, amikor ott, abban a pillanatban nincs semmi más, csak a két vagy több egymással szemben álló versenyző, akik országukért, önmagukért a legtöbbre képesek. Ebben a pillanatban már mögöttük van a felkészülés. Lélektani, mérőeszközökkel nem kimutatható erők, amelyek a tudat alatti rejtett tartalékaikat ilyenkor felszínre hozzák. Ilyen pluszerő a hazaszeretet. Sportolói pályafutásom alatt edzőim éltek ezzel a magasztos erővel, de nem valamiért, hanem valami ellen. A megszállás ellen, a hazugság ellen. A hazaszeretet olyan, mint a szülői szeretet. A gyermek kötelessége szeretni szüleit, és fordítva. De felmerül a kérdés, hogy abban az esetben, ha a szülő nem tesz meg mindent a gyermekéért, ha elherdálja a családi vagyont, ha magára hagyja gyermekét, akkor is kötelessége szeretni? Tisztelt politikusok ne vegyék el a sportolóktól ezt a lehetőséget, inkább éljenek vele! Talán még nem késő. Még van idő az olimpiáig, hogy olyan sportminiszterünk legyen, akire fel lehet nézni, aki nem a mi sikereink mögé bújva próbálja meg ingatlan- és egyéb ügyeit tisztára mosni. A sport tiszta, gyönyörű világ, ne fertőzzük meg! Kötelességünk, hogy mindent megtegyünk az eredményértért, de csak a fair play szabályai szerint. Már indulásnál tegyük meg ezt a lépést, hogy emelt fővel, büszkén mehessünk az olimpiára.

Antal Sándorné (Zalalövő): November első hetében a honvédelmi miniszter iraki látogatásáról beszélt a televízióban. A Nap-kelte vendégeként elmondta az esti mesébe illő történéseket, kiemelve azt, hogy megígérte az ottlévő katonáknak, hogy megnézi őket, s mivel ő nem olyan ember, „ami” (sic!). Nos, ezek után nem kell Juhász Ferencet senkinek sem jellemezni. Minősítette ő saját magát. Igaz, nem meglepő dolog, hogy a jelenleg regnáló kormányfő és csapata ilyen mélységben ismeri a magyar nyelvet, illetve a magyar nyelvtant. Lámpással sem lehetne ennyi nyelvgyilkost összeszedni, mint ahányan az MSZP padsoraiban ülnek most, szép emlékű parlamentünkben. Szégyenkezünk helyettük is.

Nemesné Takó Mária (Budapest): Elhunyt honfitársunk, a világhírű tudós, Teller Ede professzor. Magyarországtól távolra kényszerítette a sors, idegen földrészen dolgozott, s ott is érte a halál. Szeretettel és hálával gondolunk rá, illőképpen kellett volna elbúcsúznunk tőle. A magyar miniszterelnök éppen egy távol-keleti országban ápolta kulturális kapcsolatainkat, így nem vehetett részt a gyászszertartáson. De van nekünk köztársasági elnökünk, Mádl Ferenc, van Európa-szerte elismert MTA-elnökünk, Vizi E. Szilveszter, ők méltóképpen képviselhették volna hazánkat. Ehelyett a Magyar Köztársaság az agg tudós búcsúztatására elküldte legfiatalabb miniszterét: Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminisztert. Ezzel szégyenteljes bizonyítványt állítottunk ki magunkról. Teller Ede előtt kétszer buktunk meg. Először a botrányos levélhamisítással, majd méltatlan búcsúztatásával.

Vincze S. Tamás (Budapest): Szász Károly menesztése kapcsán baloldalról sokan hangsúlyozzák, hogy az előző kormány idején ugyancsak jogszabály-módosítással váltották le Tarafás Imrét, az akkori bankfelügyelet elnökét. Ez igaz. Csakhogy Tarafásnak, ellentétben Szásszal, azért kellett mennie, mert nem csinált semmit. Az állami Postabank vezetői a Horn-kormány idején 158 milliárd forintos rekordveszteséget halmoztak fel. Ezt Tarafás akkoriban nem akadályozta meg. Még értetlenkedett, hüledezett is, amikor kritika érte miatta. Szász azonban leleplezett egy grandiózus sikkasztási, pénzmosási botrányt, amelynek szálai a kormánytagokig vezetnek. Ezért kell mennie. Hatalmas különbség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.