Nem volt szabályozott és átlátható az ifjúsági tárca tevékenysége a 2002. évi kormányváltást megelőző időszakban – mondta Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának az ifjúsági tárca 2002. évi gazdálkodásával kapcsolatos állami számvevőszéki jelentést vizsgáló albizottsága ülésén. „Ez az édes álom és keserű valóság politikája, amely a végén az utánam az özönvíz nagyon egyszerű logikájával fejeződik be a kormányváltást megelőző napokban” – fogalmazott a sportminiszter az ülésen, amelyen az ellenzéki képviselők nem vettek részt. Úgy érvelt: a kormányváltás idejére a fejezeti kezelésű előirányzatok 94 százalékát elköltötte a minisztérium. Egy esetben, a stadionbeléptető rendszer beszerzésével kapcsolatban pedig a tárca pótmagánvádat nyújtott be Deutsch Tamás volt sportminiszter ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény miatt. – A legnagyobb ellenzéki párt támogatása nélkül az eljárás nem lesz lefolytatható, „ha a kiadás nem történik meg, az önmagában is beszédes lesz” – fogalmazott a tárca jelenlegi vezetője.
Deutsch Tamás közleményben tudatta: Gyurcsány Ferencet a revánsvétel szándéka vezette, amikor a sportbizottság ülésén megismételte korábbi, „minden alapot nélkülöző rágalmait”. Hangsúlyozta: képviselői mentelmi jogának felfüggesztését kéri, hogy a bíróság dönthessen ügyében, hozzáfűzte: szeretné, ha a bíróság tisztázná a vádak alól. – Ha a bíróság nem fogadja be a pótmagánvádat, akkor ő pereli be a jelenlegi sportminisztert, hamis vád miatt – figyelmeztetett..

Súlyos hibákat tártak fel a Flórián téri hídon, jól halad a felújítás