Vagyonokat zároltak

A K&H Equities Rt. ügyfelei közül tizenhétről kiderült, hogy számlájukra mintegy 800 millió forint érkezett a Montrade-től. Az átutalások mögött nem volt gazdasági esemény. A pénz feltehetően bűncselekményből származik – tudta meg a Magyar Nemzet. Értesülésünk szerint a bíróság első fokon már határozott az érintettek – köztük Nyúl Sándor és Muskovszky Gábor ügyvéd felesége – vagyona egy részének zár alá vételéről.

2003. 11. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hivatalosan meg nem erősített értesüléseink szerint a K&H Equities Rt. tizenhét ügyfelével – cégekkel és magánszemélyekkel – kapcsolatban kezdeményeztek biztosítási eljárást a hatóságok, mert számlájukra mintegy 800 millió forint érkezett a Montrade Establishment Ltd. magyarországi kirendeltségétől. Az összeg feltehetőleg bűncselekményből származik, azt korábban a brókercégnél sikkasztották el. Úgy tudjuk, hogy az illetékes bíróság első fokon már elrendelte a zár alá vételt. Kiderült az is, hogy az átutalások mögött nem volt gazdasági esemény. A tizenhét ügyfelet korábban tanúként már kihallgatták, köztük van Muskovszky Gábor ügyvéd felesége és a TriGránitból Demján Sándor üzlettársaként ismert Nyúl Sándor, a Westend igazgatója is. Emlékezetes: Muskovszky több ügyfelet is képvisel a K&H Equities Rt.-vel történő számlaegyeztetéseken, Nyúl neve pedig a Pannonplast-részvények szabálytalan felvásárlása kapcsán merült fel. Korábban beszámoltunk róla, hogy a pénzmosásban kulcsszerepet játszó Montrade-től többször utaltak át összesen mintegy 200 millió forintot Alexandru Mudura nagyváradi vállalkozó családjához, illetve egyes Mudura-érdekeltségek számára.
*
Forró Tamás elismerte lapunknak, hogy cégéhez, a Tízezer Kft.-hez összesen 164 millió forint érkezett. Az összegből százmilliót a Montrade utalt, míg a többit a pénzmosás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő El Abed Hassan fizette be az üzletember cégéhez. A Nap-kelte egykori műsorvezetője szerint igazolható, hogy az átutalások mögött kölcsönszerződések vannak.
Lapunk értesülése szerint hétfőn az ügyészségen pénzmosás miatt meggyanúsították Sz. Gyulát, aki Kulcsár megbízásából az elsikkasztott pénzek postázásában vett részt. A Gyuszi néven elhíresült taxis két alkalommal mintegy ötvenmillió forintot az MTI és az MTV épületébe szállított ki. A távirati iroda épületében volt a Világgazdaság című hetilap szerkesztősége, amelyet a Forró Tamás korábbi érdekeltségébe tartozó Zöld Újság Rt. adott ki.
Közben újabb és újabb variációk bontakoznak ki arra vonatkozóan, hogy miként oldják fel a Rejtő E. Tibor kihallgatása kapcsán kialakult konfliktushelyzetet az ügyészség és a rendőrség között. A napokban Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezett találkozót Lamperth Mónikával a nézeteltérések tisztázására, a belügyminiszter azonban csak akkor hajlandó találkozni Polt Péterrel, ha a legfőbb ügyész előbb Salgó László országos rendőrfőkapitánynyal egyeztet. Emlékezetes: legelőször Salgó akart találkozni Polttal, a legfőbb ügyész viszont nem adott időpontot a főrendőrnek. Lamperth fontosnak tartja, hogy minél előbb közösen értékeljék a rendőrség és a Legfőbb Ügyészség vezetői az új, nyáron hatályba lépett büntetőeljárási törvényt. Ha a rendőrség és az ügyészség egy szakmai találkozó keretében levonta a tapasztalatokat, azt követően szívesen találkozom a legfőbb ügyésszel – mondta a tárcavezető.
***
Nem ülésezik a brókerbizottság.
Három botrányos ülést követően már nem is hívja össze a bankbotrányt vizsgáló bizottságot Demeter Ervin, a testület fideszes elnöke. A képviselő tegnap is egyeztetett Wiener György (MSZP) alelnökkel, hogy kompromisszumos megállapodás szülessen a grémium ütemtervével kapcsolatban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.