Ekkor kezdődött az állami gyászszertartás is Camillio Ruini bíboros, a pápa római helynöke vezetésével. A halottakat a római Velence téren, II. Viktor Emánuel emlékművénél ravatalozták fel hétfőn. A 19 koporsót tegnap reggel díszkíséret mellett szállították az állami gyászszertartás helyszínére, a San Paolo fuori le mura bazilikához. A haza oltárának és az ismeretlen katona sírjának is otthont adó II. Viktor Emánuel-emlékműtől indult gyászmenet útvonalán végig rómaiak ezrei álltak, hogy végső búcsút vegyenek az áldozatoktól. A ceremónia után az elhunytak földi maradványait szülőhelyükre vitték, ahol családi körben helyezték őket végső nyugalomra.
Közben az iraki fővárosban több robbanás történt tegnap este. Két részletben, először húsz, majd negyven, sorozatvetőről indított rakéta csapódott célba Irak déli részén. Az amerikai hadsereg egyik szóvivője közölte, hogy a robbanások az 1. amerikai páncélos hadosztály Vaskalapács nevű hadműveletével álltak összefüggésben. Az offenzívát november 12-én indították az amerikaiak Bagdadban és környékén. Az amerikai katonák az iraki fővárosban osztogatott röpcédulákon arra szólították fel a lakosságot, hogy adja ki a szövetséges erőknek az amerikaiak elleni támadások iraki résztvevőinek a nevét. Cserébe tízezer dolláros pénzjutalmat ígértek. Bagdadban ezalatt lövöldözés tört ki Japán iraki nagykövetsége előtt; az incidensben a külképviselet dolgozói nem kerültek veszélybe. Bill Clinton volt amerikai elnök tegnap Tokióban arra buzdította a japán kormányt, hogy az al-Kaida fenyegetései dacára is küldjön katonákat Irakba.
Colin Powell amerikai külügyminiszter mindeközben bízik abban, hogy az Irakban állomásozó szövetséges csapatok, illetve maguk a formálódó iraki rendfenntartó erők megteremtik a biztonságot Irakban. Powell tegnapi brüsszeli sajtóértekezletén szólt erről, miután a belga fővárosban megbeszélést tartott az európai uniós tagországok és a jövőre csatlakozó államok külügyminisztereivel.
***
Párhuzam.
Irakban megismétlődik a fél évszázaddal ezelőtti koreai háború sikere, és hasonlóképpen bebizonyosodik majd, hogy Amerikának igaza volt a hadviseléssel – mondta Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter a dél-koreai Oszan légibázison tett látogatásán. Rumsfeld úgy vélekedett: miután a demokratikus intézmények hamarosan gyökeret vernek Irakban és Bagdad a közép-keleti térség fenyegetőjéből a térségbeli béke tényezőjévé válik, a szövetségesek jelenleg kétségbe vont erőfeszítései visszamenőleg igazolódnak majd. (MTI)

Újabb bizonyíték Ruszin-Szendi kettős játékára: Zsaluzsnijjal fotózkodott Budapesten