A BRFK-n a Molnár-ügy

Értesülésünk szerint a Molnár Csabával kapcsolatos eljárás során a hivatali visszaélés gyanúja mellett (ezzel összefüggésben az ügyészség nyomozást rendelt el) felmerült a pénzmosás gyanúja is. Az Állami Számvevőszék jelentése szerint az Állami Autópálya Kezelő Rt. törvénysértő módon gazdálkodott a rá bízott állami milliárdokkal.

Munkatársainktól
2003. 12. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal nyomozást rendelt elhivatali visszaélés gyanúja miatt abban az ügyben, amelyben az ORFK is vizsgálta Molnár Csaba alezredes szerepét – közölte Sódor István fővárosi főügyész. Németh Lajos, az ORFK szóvivője elmondta: a vádhatóság a rendőrséget bízta meg a szükséges nyomozati cselekmények elvégzésével. Salgó László főkapitány a BRFK-t jelölte ki az ügy kivizsgálására, illetve kommunikálására. A hétfőn indított nyomozás fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlik, annak egyelőre nincs gyanúsítottja, hiszen ehhez megalapozott gyanú kell. Az Origo internetes újság értesülései alapján ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Molnáron kívül más hivatalos személy nem szerepel az ügyben. Információink szerint a hivatali visszaélés gyanúja mellett pénzmosás gyanúja is felmerült az eljárás során. Ismert: Molnár Csaba, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság pénzmosás elleni osztályának vezetőjével kapcsolatban azért indult rendőrségi belső vizsgálat, mert egy Nemzetbiztonsági Hivatalban készült jelentés arab pénzváltókkal hozta összefüggésbe. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a nyomozó kapcsolata alvilági körökkel az elfogadhatónál és a normálisnál sokkal mélyebb volt.
*
Molnár – akit egyelőre nem függesztettek fel a munkavégzés alól – jelenleg szabadságon van, ezelőtt a K&H Equities Rt.-nél történt pénzügyi bűncselekményeket nyomozta. Az alezredes elsősorban az elsikkasztott milliárdok tisztára mosásának feltérképezését irányította.
Emlékezetes: a K&H Equities Rt.-nél történt pénzügyi szabálytalanságokba állami milliárdokat is bevontak, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tegnap tette közzé ezzel kapcsolatos jelentését.
– Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) megsértette a számvitelről szóló törvény előírásait, mivel nem rendelkezett az átmenetileg szabad pénzeszközök felhasználására vonatkozó belső előírással, szabályzattal, számviteli politikával és számlarenddel – állapította meg az ÁSZ összefoglalója. A dokumentum szerint a sztrádacég 2002 novemberében azért kötött a K&H Equities Rt.-vel befektetési tanácsadásra keretmegállapodást, illetve értékpapír adásvételére bizományosi keretszerződést, mert reálisan számított arra, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Rt. tőkét emel a társaságnál 15,3 milliárd forint összegben. A befektethető szabad pénzeszközöket növelte, hogy a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. 2002 decemberében földterületszerzések előfinanszírozására tért át, és két részletben 10 milliárd forintot utalt az ÁAK-nak. Az előfinanszírozásnak szakmai indoka nem volt, de jogszabályt nem sértett. A vállalat szabad pénzeszközeiből összesen 16 milliárd forintot helyezett el a brókercégnél, annak ellenére, hogy az NA Rt.-vel kötött szerződés szerint az onnan kapott 10 milliárd forintot elkülönített számlán kellett volna tartania – áll a jelentésben. Az ÁSZ szerint a vezérigazgató a szerződésről és az értékpapír-vásárlásról az igazgatóságot nem tájékoztatta, erről szabályozás sem rendelkezett. Az ÁAK-nál a vezetői és a folyamatba épített ellenőrzés nem működött, a szerződés végrehajtását és a számláján történő tranzakciókat nem ellenőrizte, rendszeres elszámolást nem kért, és utólag tőzsdei ügyleteket is legalizált. Beszámoltunk róla, hogy a vállalat 4,2 milliárd forintját zárolták, mert a gyanú szerint bűncselekményből származik a pénz.
Az ügyviteli és számviteli fegyelem megsértése miatt az ÁSZ a miniszternek a felelősség megállapítására és a fegyelmi intézkedések megtételére tett javaslatot.
Az ÁAK 2003-ban még egy félmilliárd forint értékű ügyletben – halasztott fizetéssel – valójában hitelt nyújtott. A sztrádacég nyilvántartásaiban az ügylethez kért ügyvédi szakvéleményt, a szerződést, illetve az utalásról szóló rendelkezést nem szerepeltette.
Az ÁSZ azt javasolta a kormánynak, hogy az állami költségvetésből származó pénzeszközök és az állami vagyon kezeléséről való parlamenti beszámolás kiterjesztése érdekében kezdeményezze az államháztartási törvény módosítását.
***
Európai aggodalom a PSZÁF-törvény miatt.
Az Európai Néppárt elnöksége aggodalmát fejezi ki a magyar kormány azon kísérlete miatt, hogy megpróbálja eltávolítani a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét – áll a testület tegnapi határozatában. A párt felszólítja a kabinetet, hogy tartózkodjon a nem közvetlenül a fennhatósága alá tartozó intézmények függetlenségébe való beavatkozástól, amelyek célja ezen szervezetek vezetőinek eltávolítása. A néppárt szerint a szocialista vezetésű kormány politikai kampányt folytat a felügyelet elnöke ellen azzal a céllal, hogy befolyásolhassa annak nyomozását egy olyan ügyben, amelybe belekeveredhettek a jelenlegi kabinet magas rangú tagjai. A párt emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is kifogásolta a PSZÁF-fel kapcsolatos módosító javaslatot. Kiemelték azt is, hogy a szervezetek függetlenségének tiszteletben tartása a demokrácia egyik legfőbb alappillére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.