A fejkendőtörvény megosztja Európát

2003. 12. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egymástól eltérő módon értékelte a nemzetközi sajtó Jacques Chirac francia államfő szerdai döntését, melyben a vallási meggyőződésre „tüntetően” utaló jelek – így a fejkendő, a nagyméretű kereszt vagy a zsidó fejfedő – viselésének közintézményekben való betiltása mellett foglalt állást. A sajtóban tapasztalt véleménykülönbségek jól tükrözik a kérdésben mutatott megosztottságot, hiszen bár a franciák kétharmada támogatta a tiltását, a javaslat sokak szerint a demokratikus jogok egyértelmű megcsonkítását jelenti. A baloldali, liberális Libération úgy vélte, beszédével Chirac megvédte a köztársaságot a szélsőséges vadhajtásokkal szemben. A konzervatív Le Figaro Chirac elnök egyik legjelentősebb beszédének minősíti a szerdait. Ebben ugyanis felismerte az új realitásokat, elsősorban a bevándorlást, amely módosította az ország belső egyensúlyát.
A Neue Züricher Zeitung című konzervatív svájci napilap ugyanakkor központi, jogkorlátozó intézkedésként értékeli Chirac beszédét. A kommentátor nézete szerint egy ilyen lépés nemigen alkalmas arra, hogy elősegítse a muzulmán lányok beilleszkedését a társadalomba, és meggyőzze őket a vallás és az állam szétválasztásának előnyeiről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.