A volt iraki elnök családja immáron szétszórodott a világban. Szaddám Huszein két fiának, a kegyetlenségéről elhíresült Udajnak és Kuszajnak sorsa közismert. Július 22-én az amerikaiak mindkettejüket likvidálták moszuli rejtekhelyükön. Kevesebb szó esik Szaddám Huszein lányairól, akik a rezsim bukása után kilenc gyermekükkel együtt Jordániába menekültek. II. Abdalláh király személyesen garantálta Ranának és Raghadnak, hogy országában sértetlenül élhetnek. A két nő annak idején két fivérhez, Huszein Kámil Haszánhoz és Szaddám Kámil Haszánhoz ment feleségül. 1995-ben a házaspárok egyszer már Jordániába menekültek, de Szaddámnak egy évvel később sikerült hazacsalogatnia őket Irakba. A két férfit, harmadik fivérüket, húgukat és annak gyermekeit, valamint apjukat a rezsim hazaárulással vádolta meg, és mindannyiukat kivégezték. A két asszonyt férjeik meggyilkolása előtt Szaddám Huszein válásra kényszerítette.
A volt iraki elnök családtagjairól az elmúlt hónapokban kevés információ érkezett. Washingtoni értesülések szerint Huszein első feleségének nyoma veszett, mint ahogy nincs hír a megbuktatott diktátor első házasságából származó harmadik lányáról sem, aki állítólag a legközelebb állt apjához. Szaddám Huszein második házasságából egy fiú – Ali nevezetű – született, az ő tartózkodási helye szintén ismeretlen. A megbuktatott rezsim vezetőjének állítólag egy harmadik felesége is volt, róla sem tudni semmit. A rezsim idején Szaddám Huszein szinte valamennyi rokonát, a nevezetes „tikríti klán” tagjait mind-mind kulcspozícióba helyezte. Nem kivétel a diktátor anyjának második házasságából származó három féltestvére sem. A legnevezetesebb közülük Barzan Ibrahim Hasszán, aki – többek között – az iraki titkosrendőrség vezetője, és hazájának ENSZ-nagykövete is volt. Tavasszal őt is kézre kerítették az amerikaiak. A „tikríti klán” tagjai nemcsak politikai szerepet töltöttek be Irakban, közülük kerültek ki Szaddám Huszein legmegbízhatóbb testőrei, sofőrjei, titkárai is.
Ezen a fotón még együtt a család. Az óramutató járásának megfelelően: balról Szaddám Huszein vejei, Huszein és Szaddám Kámil, mellettük a diktátor lánya, Rana és fia, Udaj. Gyermekkel a karján a volt elnök Raghad lánya, majd Sahar menye és Kuszaj fia. Az első sorban Hala lánya, Szaddám Huszein, mellette első felesége, Sajda Kher Ala és unokája, Ali. A felvétel készítésének ideje nem ismert

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál