December 8-i dátummal jelentette meg vitaanyagát az Oktatási Minisztérium (OM) a bolognai folyamattal kapcsolatban való felsőoktatás-fejlesztés koncepciójáról. A vitaanyag több olyan változtatást tartalmaz, amely lényegesen megváltoztatná a sajátos hagyományokkal működő magyar felsőoktatási rendszert, többek közt az intézményi autonómiát. Az intézmények csúcsszervei az igazgatótanácsok (it) lennének, amelyeket nagyjából fele-fele arányban az egyetemek és az állam állítana össze – olyanok is bekerülhetnek így az it-be, akik nem tartoznak az egyetemi apparátus rendszerébe.
Almássy Kornél, az MDF elnökségi tagja kijelentette: felszólítják a kormányt, hogy „ne adja a nevét a felsőoktatás liberális átalakításához és szétrombolásához”. Szerinte az igazgatótanács létrejötte a felsőoktatási privatizációhoz vezető út első lépése. Kifogásolta még, hogy az előterjesztés szerint a hallgatói ösztöndíjakat el kell választani a tanulmányi eredményektől, és a jövőben kizárólag szociális alapon lehet majd állami ösztöndíjakhoz jutni. Erre reagálva a tárca közleményében „légből kapottnak” nevezte az MDF-es nyilatkozatot. Hozzátették: a koncepció irányelveit a Felsőoktatási Tudományos Tanács elfogadta. Kijelentették: a minisztériumnak nem áll szándékában megszüntetni a tanulmányi ösztöndíjat.
Detrekői Ákos, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) rektora és a Magyar Rektori Konferencia elnöke lapunknak elmondta, hogy a modernizációs tervezetben az it kialakításával kapcsolatban veszélyes, ha az átpolitizálódik. Megemlítette, hogy javaslatot tettek egy fék bevezetésére, amely az intézmény egyetértéséhez kötné az it-be való kinevezést, valamint javasolták azt is, hogy mivel sok egyetemnek van úgynevezett társadalmi szenátusa, abból egyenlő arányban jelölhetne az egyetem és a minisztérium delegáltakat az it-be.
A győri Széchenyi István Egyetem rektora, Czinege Imre szívesebben látna egy olyan változatot, amelyben ez eddig bevált hagyományos testületi elv érvényesül, ahol az intézményi tanács választja a rektort, s megmarad az intézményi autonómia. Kitért arra is, hogy a tervezetben szereplő igazgatótanácsok modellje Európában sem általánosan elterjedt.

Dől a lé a Republikonhoz, Horn Gáborék Brüsszelből is kapnak támogatást