Gyula a dél-alföldi régió legszebb üdülőhelye, amely a gyógy-idegenforgalom egyik hazai fellegvára, hiszen a város legnagyobb adottsága, a 2500 méter mélyről feltörő, 72 fokos gyógyvíz évente közel 850 ezer vendéget vonz az évről évre megújuló Várfürdőbe.
A város idegenforgalmát növeli annak elhelyezkedése is: Gyula a legtisztább vizű magyar folyók, a Körösök összefolyásánál található. Itt található Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki vára, az Alföldön pedig az egyetlen igazi vár, amely az idelátogatók legkeresettebb helyszíne. A vár udvarán működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház. A színház június és augusztus között tartó szezonjában esténként a látványos történelmi dráma, az opera, az operett, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a musical, a jazz, a népzene és a néptánc műfajának legjobb előadásaival várja az idelátogató turistákat. A várudvar mellett a pazar látványt nyújtó tószínpadon és a város különböző pontjain felállított színpadokon is tartanak bemutatókat, igazi fesztivált varázsolva az Alföld gyöngyszemének tartott Gyulára.
Minden év októberétől áprilisig kamaratermi előadásokat láthatnak az idelátogatók. A repertoárban megtalálhatók színházi előadások, előadói estek, koncertek, táncházak. Az immár 40 éve működő Várszínház nemcsak a hazai, de a külföldi közönséget is idecsalogatja. Számos olyan országos hírű rendezvénnyel büszkélkedhet a város, amelyek mára hagyománynyá váltak, ilyen a Végvári esték július utolsó hétvégéjén, illetve a nemzetközi jelentőségű Minden magyarok nemzetközi néptánc- fesztiválja augusztusban.
Békés megye legtöbb szálláshelye szintén Gyulán található, amely a viharsarki városok közül a legszerencsésebb helyzetben van. A város történelmi hangulata, az építészeti emlékek, műemlékek, képtárak bősége, a gazdag kulturális programok, a hangulatos polgári házak és virágos parkok látványa szerencsésen hasznosul a termálturizmus híveinek körében.
Szeged széles sugárútjaival, körútjaival, felújított és nagyvonalú belvárosával, eklektikus szecessziós palotáival az első pillanatban elbűvöli vendégeit, a turistákat. Gazdag történelmi múltja elválaszthatatlan a Tiszától, a legmagyarabb magyar folyótól. Szeged két hungaricuma a fűszerpaprika és a Pick szalámi. Szeged ma a Dél-Alföld központja: fesztiválváros. Mindig nagy várakozás előzi meg a Szegedi szabadtéri játékok műsorát. A belvárosi hídi vásár, a halászléfőző fesztivál, a Széchenyi téri hagyományos borfesztivál öt napon keresztül biztosít gondtalan kikapcsolódást, szórakozást a résztvevőknek.
Szeged szállodái, panziói, ifjúsági szálláshelyei, a város térségében működő falusi, tanyasi vendéglátóhelyek, egyedi különlegességekkel rendelkező kiváló éttermek, a halételek specialistái, a Tisza-parti halászcsárdák szeretettel fogadják a turistákat. A Szeged mellett található Ópusztaszeren egyedülálló turisztikai látványosság található.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a népvándorlás korát próbálják felidézni a modern technika eszközeivel, ahol a világhírű Feszty-körkép, a skanzen, folyamatos kiállítások és bemutatók szórakoztatják a vendégeket. A park a honfoglalás mementójaként született meg a hetvenes évek elején, amely mára évi 300 ezer látogatóval büszkélkedhet.
Kecskemét több mint 600 éves múlttal, egyéni arculattal és gazdag kultúrával rendelkező európai város a magyar Alföld közepén. A ma már 110 ezer lakosú város határainkon kívül is elismert kutatóintézetei, kulturális intézményei, híres szülöttei, képző- és iparművészeti műhelyei, színvonalas rendezvényei, természetvédelmi értékei alapján egyre szélesebb körű idegenforgalmat vonz. Turisztikai szempontból az egyik leggazdagabb régió, amely az ország területének közel húsz százalékát teszi ki. A régió vendégmegtartó ereje továbbra is a hagyományos értékeiben rejlik.
A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a dél-alföldi régió kereskedelmi szálláshelyeinek díjbevétele 2003 első negyedévében 3,6 százalékkal volt több, mint 2002 első negyedévében. Az átlagos tartózkodási idő 2,3 nap. A régióba érkező külföldi turisták száma 3,5 százalékkal nőtt, viszont meglehetősen nagy eltérések mutatkoznak: a holland vendégek száma 6,7, a lengyeleké 67,6, az angoloké 12,2, az olaszoké 3,1, a szlovákoké 56,9, a szlovéneké 70,2, a franciáké pedig 8,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Csökkent viszont az osztrák,
a német és a román vendégek száma.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál