A rövid távú járatok üzemeltetésének eredményessége, illetve a dollár/euró árfolyam – a társaság számára – kedvező alakulása ellenére a 2003. év első háromnegyed évében a Malév Rt. vesztesége összességében 8,7 milliárd forint volt. Az első fél évben kedvezőtlen volt a piaci környezet – iraki háború, SARS-járvány –, valamint a Boeing géppark cseréje és az értékvesztés terhelte a pénzügyi mérleget. Sándor László, a Malév Rt. elnök-vezérigazgatója az idei gazdálkodás hátteréről lapunkat úgy tájékoztatta: az alaptevékenység eredménye 2002-höz képest 700 millió forinttal romlott, így 2,2 milliárd forintos hiánnyal zártak. A pénzügyi eredmények sorában hárommilliárd forintra tehető a flottacsere és az értékvesztés miatti kiesés. Mint ismeretes, a Malév megújítja gépparkját, a Boeing Classic gépeket bérleti szerződésük lejárta után viszont felújítva kell visszaszolgáltatni eredeti tulajdonosuknak. Az új generációs 737-esek folyamatos forgalomba állítása ugyanakkor költségmegtakarítást jelent majd a vállalatnak – közölte Sándor László. Bérekre 1,1 milliárd forinttal költöttek többet a Malév Rt.-nél az első háromnegyed évben, mint tavaly, ezen felül az üzemanyagok árváltozása 2,1 milliárd forint többlettel terhelte meg a társaság kiadásait. A létszámban jelentős változás volt a műszaki személyzet megerősítése, ami többletköltségekkel járt. Kedvező volt viszont a Malévnek a dollár gyengélkedése, ami félmilliárd forintos nyereséget jelentett. A Malév – mint ismeretes – kiadásait dollárban, bevételeit viszont euróban számolja el, az árfolyamváltozás azonban továbbra is nagy kockázatot jelent. Az egyéb tételként könyvelt többletkiadások 1,8 milliárddal csökkentették a társaság költségeit, céltartalékként pedig félmilliárd forintot könyveltek el.
A hosszú távú járatok üzemeltetése önmagában másfél milliárd forintos hiányt okozott a társaságnak, az európai, illetve a regionális járatok közlekedtetése 2,6 milliárddal javította az eredményt. Paradox módon a hosszú távú járatokon a legmagasabb a helykihasználtság, mégis ez a terület hozza a legnagyobb veszteséget. A Malév gépeinek üzemeltetési és fenntartási költségei ugyanis fajlagosan lényegesen magasabbak azon légitársaságoknál, amelyek egész flottát tartanak fenn e célra, a repülőjegyeket viszont piaci szinten kell tartani. A társaság igazgatósága a közeljövőben dönt a hosszú távú járatok további üzemeltetéséről, e terület az elnök-vezérigazgató szerint akkor tartható meg, ha sikerül csatlakozni valamelyik globális légiszövetséghez. Erre 2004-ben kerülhet sor, a Malév Rt. legnagyobb eséllyel a KLM-Air France vezette Sky Team szövetség tagja lehet. A csatlakozás szépséghibája, hogy ennek a szövetségnek a tagja az egyik legnagyobb vetélytárs, a cseh légitársaság, és az ő támogatására is szükség van ahhoz, hogy a Malév helyet kapjon a Sky Teamben.
Az év közbeni veszteségek miatt a társaság saját tőkéje mindössze 355 millió forintra zsugorodott, így mindenképpen szükség volt a tulajdonosi gyorssegélyre – a tőkehelyzet rendezését egyébként ilyen esetekben törvény írja elő –, anélkül a Malév Rt. csődje elkerülhetetlen lett volna. A társaság tegnapi közgyűlése előbb a 11,69 milliárd forintos alaptőkét 117,91 millió forintra csökkentette, majd újabb zártkörű részvénykibocsátás során a főtulajdonos 3,5 milliárd forintra emelte. Az ÁPV Rt. által juttatott további 3,5 milliárd forintot a Malév Rt. tőketartalékába helyezte. Jövőre várhatóan újabb hárommilliárd forintos tőkéhez jut a Malév, ám arról még nincs döntés, hogy ezt a pénzt milyen formában kapja meg a társaság. Legutóbb két éve, decemberben döntöttek a társaság alaptőkéjének négymilliárd, illetve a tőketartaléknak 5,2 milliárd forintos emeléséről. A Malév Rt. azóta is folyamatosan veszteséges. További problémát jelent a társaság 38 milliárd forintos hiteleinek a törlesztése. A mostani és a jövő évre halasztott tőkejuttatás lehet az utolsó állami segítség a Malévnek, az európai uniós csatlakozást követően erre nem lesz mód.
Sándor László lapunkkal közölte: a Malév Rt. a 2004. esztendőt nullszaldós tevékenységi eredménnyel zárhatja, amennyiben maradéktalanul megvalósulnak a hatékonyságjavító intézkedések. Az ÁPV Rt.-nek eljuttatott átalakítási terv szerint jövőre az értékesítési hálózat, illetve a külképviseletek átszervezésével hárommilliárd forintot takarítana meg a Malév, félmilliárd forinttal javítaná az eredményt a létszámcsökkentés, további kétmilliárd forint értékű hatékonyságjavulást várnak az új generációs Boeing, illetve a Bombardier típusú repülőgépek üzemeltetésétől. A Fokker 70-eseket megváltozott ellentételezési feltételek szerint bérli a Malév a tulajdonosuktól, ami 892 millió forint megtakarítást eredményezhet. A beszerzési költségeket 300 millió forinttal faragnák le, ugyancsak ennyit spórolnának a veszteséges járatok megszüntetésével, a földi kiszolgálás átszervezésével és az internetes jegyértékesítés elindításával. A kapacitások hatékonyabb kihasználásától 400 millió forintos eredményt vár a cég vezetése.
Az elnök-vezérigazgató szerint a regionális járatok üzemeltetésére létrejött Malév Express leányvállalatot nem számolják fel, hanem teljesen a Malév Rt.-n belül működik a jövőben, ezzel további 160 millió forintos eredményjavulás lehetséges. Ugyanakkor az árverseny – papíron – kétmilliárd forinttal rövidítheti meg a Malévet, a flottacsereprogram 2004– 2005-ben további hárommilliárd forintnyi befektetést igényel. Átszervezik a fedélzeti szolgáltatást, ám a menetjegyben foglalt fedélzeti ellátás egyik járaton sem szűnik meg. Sándor László szerint
a Malév a jelenleginél hatékonyabb árstruktúrával működtetett, ugyanakkor minőségi szolgáltató légitársaság marad.
*
Újabb járatokkal bővíti hálózatát a Malév Rt. jövő év márciusában. A nyári menetrendváltozástól regionális repülőgépek közlekednek Podgoricába, Várnába és Dubrovnikba. Számítani lehet arra is, hogy egyes járatokat leállítanak, viszont a leginkább jövedelmező utakon bővítik a kapacitásokat. Így például jelenleg napi öt járat közlekedik Budapest és Amszterdam között – ezek közül hármat üzemeltet a Malév –, a tervek szerint márciustól ennél többet indítanak a két városból. Legutóbb a Malév Rt. Genfbe, Krakkóba és Splitbe indított járatot.
***
Kisrészvényesek kártalanítása. Egyelőre nem döntött arról a főtulajdonos ÁPV Rt., hogy a kisrészvényeseket milyen módon kártalanítják a nagyarányú tőkeveszteség miatt. A tegnapi közgyűlésen ugyanis első menetben az ezer forint névértékű A sorozatú részvényeket tíz forintra csökkentették, és ugyanilyen áron bocsátották ki az új részvényeket. A kistulajdonosoknak a cég tőkehelyzetének rendezése jelentős anyagi kárt okozott. Sándor László szerint ebben a kérdésben a részvényeseknek maguk között kell megállapodniuk, ez nem tartozik a Malév Rt. igazgatóságára. Az ÁPV Rt. havonta jelentést és beszámolót kér a Malév Rt.-nek biztosított források felhasználásáról és a légitársaság aktuális pénzügyi helyzetéről. Mint közölték, a privatizációs szervezet átvizsgálta a közép- és hosszú távú stratégiai javaslatokat, illetve a rövid távú intézkedési terveket, amelyeket az igazgatóság elfogadott. (P. G. I.)

Szentkirályi Alexandra: Gondolom, ti sem szeretnétek így járni!