Alakuló ülését tartja az erdélyi tanács

Alakuló ülését tartja ma Kolozsváron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. A több mint négyszáz, helyi, illetve kisrégiós szinten az elmúlt hetek-hónapok folyamán kijelölt küldött a tervek szerint megválasztja a testület állandó bizottságát, illetve ezen belül természetesen az elnököt, aki előzetes információk szerint Tőkés László lesz.

Wagner T. István
2003. 12. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadásra kerül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) működési szabályzata és az a dokumentumtervezet, amely az erdélyi magyar közösség által igényelt autonómiaformákról szól. Különben a tanács előre meghatározott egyetlen célja is az, hogy megfogalmazza, megjelenítse és a román parlament, illetve a nemzetközi közvélemény elé terjessze az autonómiaigényt, illetve azon törvények tervezetét, amelyek Bukarest általi elfogadása lehetővé tenné a közösségi önkormányzás különböző formáit.
A mai alakuló ülésen az erdélyi magyarság területi képviseleti arányait már azon riasztó tavalyi népszámlálás adatai alapján számolták ki, amely valamivel kevesebb, mint másfél millió magyarról „szól” Romániában. Az EMNT-küldöttek több mint negyven százaléka érkezik a Székelyföldről, ahol nemrég megalakult már a Székely Nemzeti Tanács.
Közben Gheorghe Funar, Kolozsvár szélsőségesen nacionalista, magyarellenes polgármestere tegnap azt kérte a Kolozs megyei kormánybiztostól, hogy tiltassa be az EMNT alakuló ülését, s ha arra mégis sor kerülne, akkor rendőri erőt vonultasson fel az összegyűltek ellen. Funar arra hivatkozva szólította fel erre a prefektust, hogy az EMNT-küldöttek alkotmány- és románellenes cselekedetre készülnek, melynek célja a román nemzeti állam feldarabolása, etnikai alapú autonóm régiók megteremtése révén. A Nagy-Románia Párt főtitkára arra a törvényre hivatkozik, amely megtiltja „fasiszta, rasszista vagy sovén eszmeiséget propagáló gyűlések megszervezését és megtartását”.
***
RMDSZ-tanácskozás. A román alkotmány módosítása után kialakult helyzet és a jövő évi választások előkészítésével kapcsolatos teendők megvitatása szerepel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) „belső parlamentje”, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombatra Marosvásárhelyre összehívott ülésének napirendjén. Az SZKT meghallgatja és megvitatja Markó Béla szövetségi elnök politikai tájékoztatóját, megtárgyalja a romániai önkormányzati választások előkészítésével kapcsolatos teendőket is, és a tervek szerint módosítja saját működési szabályzatát. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.