Utolsó szakaszához érkezett a Fidesz szervezeti átalakítása, a következő napokban és az új év első negyedében a fővárosi választókerületek megszervezésére, a kerületi elnökök kijelölésére koncentrál a párt Budapesten. Országosan eddig 94 választókerületi elnököt neveztek ki, a fővárosban mindössze négyet: Pokorni Zoltánt, Nagy Gábor Tamást, Rogán Antalt és Rátonyi Gábort. E pozíciók azért is fontosak, mert gyakorlatilag egyet jelentenek a 2006-os képviselőjelöltséggel. A kiválasztás alapelve, hogy olyan politikus nem lehet választókerületi elnök, aki 1998-ban egyéni győztes volt, 2002-ben viszont elveszítette egyéni képviselői mandátumát, függetlenül attól, hogy pártlistán bekerült-e az Országgyűlésbe.
Orbán Viktor pártelnök a budapesti Fidesz határozott megújítását, és a fővárosi politizálásban markáns ellenzéki szerep megjelenítését szorgalmazta a budapesti választmány tegnap esti ülésén – értesült lapunk. A politikus azt is kiemelte, hogy a 2006-os választási sikerhez nem elég ugyanazt jobban csinálni, mint eddig, hanem másként kell politizálni. Személyi kérdések nem születtek a tanácskozáson, a választmányi elnökről várhatóan januárban határoznak.
A májusi kongresszuson elfogadott új alapszabály értelmében a néppárttá bővülő Fideszben a politizálás súlypontját a megyei szintről a választókerületekre helyezték. Ez azt jelenti, hogy a megyei elnökök – így a budapesti választmány elnöke – nem vesznek részt a pártépítésben, a szervező- munkában, illetve a választási listaállításban. Feladatuk csupán a Szövetség politikájának megyei szintű megjelenítése lesz. A választókerületek szervezését a regionális koordinátorok segítik, illetve egyfajta közvetítő szerepet töltenek be a párt ügyvezető elnöksége és a helyi vezetés között. Budapesten ugyanez lesz a munkamegosztás, az új választmányi elnök a Fővárosi Közgyűlésre koncentrál majd.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál