Saron csütörtökön Herclíjában, egy biztonsági kérdésekkel foglalkozó konferencián leszögezte: Izrael jelentősen meggyorsítja a biztonsági fal építését, elzárja magát a palesztinoktól, ha azok nem tartják magukat az általuk is aláírt nemzetközi útitervhez. Hangoztatta: nem lehet béke a palesztinokkal, amíg fel nem hagynak a terrorizmussal. Az izraeli kormányfő beszédét már annak elhangzásakor élesen bírálták a palesztinok, hangsúlyozva: a szétválási terv nem vezet a békéhez. Támadták a tervet a zsidó telepesek is, akik közölték: mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a kolóniáknak a miniszterelnök beszédében jelzett leszerelését, illetve áthelyezését.
Ahmed Korei palesztin miniszterelnök már csütörtökön elutasította Saron fenyegetőzését, és tárgyalásokat sürgetett az izraeli miniszterelnökkel. Abdelaziz ar-Rantiszi, a Hamász egyik vezetője pénteken kijelentette: folytatják az ellenállást, amíg vissza nem szerzik az összes palesztin területet.
Scott McLellan szóvivő, aki a beszéd elhangzása után még arról beszélt, hogy Washington ellenezni fog minden olyan izraeli lépést, amely a konfliktusnak az útitervet figyelmen kívül hagyó rendezésére irányul, tegnap kijelentette: „Egészében véve igen elégedettek vagyunk Saron beszédével.”

Újabb fordulat jön az időjárásban a hét elején