Bauer Tamás javaslata minisztereknek

Az SZDSZ volt parlamenti képviselője indokoltnak tartaná, hogy az érintett miniszterek maguk kezdeményezzék lakáshitelük átalakítását a mostani rendszernek megfelelően.

2003. 12. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elengedhetetlenné vált mára, hogy a kormány nyíltan kimondja: a programja nem teljesíthető – vélekedett Bauer Tamás az SZDSZ tegnapi rendkívüli, Mi van a forinttal, mi van a gazdasággal? című tanácskozásán. A volt szabad demokrata országgyűlési képviselő hozzátette: az MSZP-nek és az SZDSZ-nek át kell gondolnia koalíciós programját. Úgy látja: féligazság, hogy a magyar gazdaság egészséges volna, ugyanis még mindig fennáll három súlyos szerkezeti probléma. A Fidesz-kormány lakáshitelezési rendszerének következtében gyakorlatilag eltűntek a lakossági megtakarítások, túl magasra szökött a bérek, a költségvetési kiadások mértéke a GDP-hez képest. Ebből következik a harmadik probléma – folytatta –, hogy romlott a versenyképesség, illetve még mindig túl alacsony a foglalkoztatottság. – A kabinet lakástámogatási rendszerrel kapcsolatos döntése helyes, ám ez csak az első lépés lehet a gondok felszámolására – mondta Bauer. Kitért arra is, nem tartja vállalhatónak, hogy a mostani, illetve a korábbi kormány egyes tagjai, illetve országgyűlési képviselők a kedvezményezettei az általa túlságosan kedvezőnek ítélt, eddig hatályos lakástámogatási rendszernek. Indokoltnak tartaná, hogy e személyek maguk kezdeményezzék hitelük átalakítását a mostani rendszernek megfelelően. Itt említette meg azt is: szívesen látná, ha a kabinet valóban magán kezdené el a megtakarításokat, vagyis csökkentenék a miniszterek, államtitkárok, parlamenti tisztségviselők és bizottságok számát, illetve kezdeményeznék az Országgyűlés létszámának mérséklését.
Fodor Gábor SZDSZ-ügyvivő beszédében gazdaságpolitikai fordulatot sürgetett: az SZDSZ-nek határozott fellépéssel kell kikényszerítenie a változást. Békesi László volt pénzügyminiszter beszédében úgy értékelte: gazdaságfilozófiai váltás nélkül, amely a jóléti rendszerváltozás programjának újragondolását jelenti, nem reális a külföldi befektetők bizalmának visszaszerzése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.