Bizonytalan holnap

Kis Ferenc
2003. 12. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schmitt Pál a Fidesz országos elnökségének idei utolsó ülését követően sajtótájékoztatón tolmácsolta a testület álláspontját, amely szerint „a kormány az otthonteremtési rendszer leépítésével arra kényszeríti a magyar polgárokat, hogy a pénzüket saját otthonaik helyett a bankoknak adják”. Az alelnök elmondta: a Medgyessy-kabinet az otthonteremtési rendszer leépítésével több százezer saját otthonra vágyó ember számára tette egyik pillanatról a másikra bizonytalanná a holnapot. – Az MSZP soraiban dúló harc oda vezetett, hogy a magát szociáldemokratának feltüntető pártban a bankárok és a bankárszemlélet kerekedett felül, és az otthonteremtő hitelekre szánt kevés pénzt is besöprik. A bérlakásépítések támogatásával nem fog megoldódni a családok problémája, hiszen a 2004-es költségvetésben harmadannyi összeget fordítanak erre a célra, mint a polgári kormány idején. – Ezért ismét felszólítjuk a kormányt, hogy vonja viszsza az otthonteremtő hitelezés leépítésével járó módosításokat – fogalmazott az alelnök. Schmitt arról is szólt: az elnökségi ülésen értékelték a párt szövetséggé alakulása óta eltelt időt, és alapvetően sikeresnek ítélték a folyamatot, de önkritikus elemeket is megfogalmaztak.
Révész Máriusz elnöki szóvivő lapunkat arról is tájékoztatta: a néppárti bővülés eredményeként már több mint húszezer tagja van a Szövetségnek. A szervezeti átalakítás még nem fejeződött be, de az utóbbi napok döntései következtében már mintegy 120 egyéni választókerületi elnököt jelöltek ki. Budapesten az eddig ismert négy politikuson kívül újabb nyolc személyt neveztek meg erre a tisztségre – közölte Révész Máriusz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.