Tizenegy ember halálát okozta tegnap a dél-indiai Andhra Pradesh szövetségi államon átszáguldó ciklon – adta hírül az AP hírügynökség. A felhőszakadás és az óránkénti száz kilométeres sebességet is elérő szél miatt lakóházak és középületek omlottak össze, súlyos károk keletkeztek a banánültetvényekben is. Mindenütt, ahol elvonult, az orkán gyökerestül tépte ki a fákat, és leszaggatta az elektromos és telefonvezetékeket. Négy part menti megyét az áradások is elértek, de már a trópusi vihar megérkezése előtt húszezer embert evakuáltak a parti területekről, főként a vihar leghevesebb támadásának kitett Guntur városából. Az óvatosság ezen a vidéken nagyon is indokolt: a szomszédos Orissa államra négy évvel ezelőtt lecsapó ciklon tízezer ember halálát okozta. A meteorológusok szerint a vihar már gyengül.
A vasárnap óta tartó heves esőzés okozta földcsuszamlásoknak kilenc halálos áldozatuk van az indonéziai Sulawesi tartományban is. Celebeszen négy, Szumátrán öt embert temetett maga alá a föld, s többen eltűntek – jelentette az Antara indonéz hírügynökség. Az áradások elsodortak két hidat, és négy települést elvágtak a külvilágtól. Sok falut elöntött a víz, és több ezren váltak hajléktalanná, mert házukat összedöntötte a víz és a sártenger.
Törökország keleti és déli részén a hóviharok okoznak fennakadást, több mint száz falu megközelíthetetlenné vált az utakra zúduló hatalmas hótömeg miatt – adta hírül az AFP. A szakadatlanul zuhogó hó miatt a THY török légitársaság több járatát kénytelen volt törölni. A meteorológusok szerint egész héten további havazásokra kell számítani.

Tragédia történt egy biliárdversenyen