Január első napjaiban folytatódnak a kormány és a szakszervezetek által felállított sztrájkbizottság közötti tárgyalások, mivel a felek a szerda esti fordulón sem jutottak egyezségre a közszférában dolgozók jövő évi béremeléséről.
A vita lényege az, hogy a kabinet az önkormányzatokon keresztül biztosítaná a mindössze az infláció mértékével megegyező, hatszázalékos béremelés fedezetét, a szakszervezetek szerint viszont azt be kellene építeni a közalkalmazotti bértáblába – csak ez a megoldás jelent ugyanis garanciát a béremelések kifizetésére.
– A kormány továbbra sem tett olyan javaslatot, ami jogi garanciát teremtene a béremelés kifizetésére – nyilatkozta lapunknak Szabó Endre. A sztrájkbizottság vezetőjének elmondása szerint ugyanakkor a kabinet néhány részkérdésben „érzékelhető elmozdulást tett”. Szóba került közös monitoring- rendszer felállítása azzal a céllal, hogy a következő hónapokban követhessék az egyes területeken megvalósuló béremeléseket – szükség esetén pedig utólagos bérkorrekciót hajtanának végre. Mivel a kormány ígéretet tett arra, hogy a későbbiekben a szakszervezetek által megfogalmazott alapkérdésben is javaslatot tesz, a felek végül abban maradtak, hogy január elején folytatják a tárgyalásokat. A megállapodás reményében a szakszervezetek ezért elálltak azon szándékuktól, hogy december 18-ra figyelmeztető sztrájkot hirdessenek. Mai ülésén a sztrájkbizottság ugyanakkor döntést hoz arról, hogy mikor és milyen nyomásgyakorló eszközöket alkalmaz, ha nem vezetnének eredményre a januári tárgyalások.

Meghalt a kisfiú, akit agyevő amőba támadott meg a párkányi fürdőben