Hétfő este, lapzárta után fogadta el a 2004-es költségvetésről szóló törvényt a parlament, 197 igen szavazattal 14 ellenében, egy tartózkodás mellett. A büdzsé bevételi főösszege 5481,5 milliárd forint, kiadási főösszege 6132,4 milliárd forint, hiánya 650,9 milliárd forint lett, az általános tartalékot pedig 31,3 milliárd forintban határozták meg. A szavazásnál a fideszes képviselők nem voltak jelen, mert az úgynevezett PSZÁF-törvény elfogadása után kivonultak az ülésteremből. Az MDF nemmel szavazott, kivéve Csampa Zsoltot, aki tartózkodott.
Tisztességes és takarékos költségvetés született, amely megtartja a korábbi évek szociális intézkedéseit, és előtérbe helyezi a fejlesztéseket – hangzott el az MSZP-frakció tegnapi sajtótájékoztatóján. Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára szerint Magyarország a következő évben finanszírozható ország lesz.
Az MSZP-kormány ad hoc gazdasági döntései hitelüket vesztették a gazdaság szereplői előtt is, hiszen 2003-ban a folyó fizetési mérleg várható hiánya a tervezett szintet jelentősen meghaladja – reagált erre Domokos László, a Fidesz-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője. A politikus kijelentette: a 2004. évi adótörvények sem a lakosságnak, sem a vállalkozóknak nem jók, hiszen 550 milliárd forinttal nagyobb bevételre számít a költségvetés, mint 2003-ban.
A hétfői szavazás előtt a Fidesz és az MDF is kezdeményezte, hogy a kormány átdolgozásra vonja vissza a költségvetést. Az MDF álláspontja szerint abban a kabinet sodródó gazdaságpolitikája tükröződik.

Nincs második esély: életbe lépett Európa legszigorúbb drogtörvénye