Én nem tudom...

Kristóf Attila
2003. 12. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Én nem tudom, vannak-e örök tanulságok. Petőfi szerint például az égre jegyezhető örök tanulságul, hogy „habár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr”. A szocialistáknak már számos ügy szolgált tanulságul, s bár a bölcsek szerint nem lehet kétszer egymásután belelépni ugyanabba a folyóba, őnékik bizony gyakran sikerül. Az egyik ilyen belelépős örök tanulság a szociális érzékenység és a puritanizmus, ami ugyan protestáns erényként indult, de a kommunistáknál, majd utódaiknál, a szocialistáknál tetőzött. Marosán György például a kubai válság kitörésének pillanatában saját hiteles korabeli beszámolója szerint egy stokedlin ülve a konyhában éppen tojásos nokedlit evett zöldsalátával, s szociálisan érzékeny ínyenckedését csak arra a néhány percre szakította félbe, míg a MiG–15-ösökből álló légierőt utasította K-telefonon, hogy zárják le Magyarország légterét. (Ezt majdnem saját fülemmel hallottam.) A légierő fölszállt, Marosán pedig visszaült a stokedlire nokedlit enni. Tiszta szívvel fogyasztotta el szocialistákhoz méltó szerény vacsoráját. Ő aztán tudta, miként kell viselkedni, és elkerülni holmi kubai koktélok és töltött angolnák csapdáját.
Söjtör tehát egy újabb örök tanulság. A MIÉP jóvoltából lehetett volna ott is tojásos nokedlit enni, ám holmi magas rangú köztisztviselők hibájából tokaji mazsolás, diós holdacskákat kényszerült fogyasztani a VIP. S ráadásul amíg Kádár, Marosán, Grósz és a többi nem az adófizetők, hanem (mint a nép vezetőereje) a nép pénzén purintánkodott, addig például Kovács – míg el nem szégyellte magát – adóforintokon fogyasztotta el a Mágnáskert ételkülönlegességeit. Hát ez bizony megint egy komoly kommunikációs hiba, mármint önmagában a közbeszerzési pályázaton kiválasztott étterem neve is: Mágnás. Ilyenkor, ugye, az ingadozó középpolgár nem Mágnás Miskára, hanem Gyurcsányra és Medgyessyre gondol.
Mihelyt a kommunikációs hibára fény derült, Kovács ki is köpte volna a kakukkfüves vadhúsgombócot, majd a tőle megszokott (Buci Gyurit megszégyenítő) szociális leleménnyel akként szólt, hogy két pár virsli egy kis mustárral, tormával és egy szelet barna kenyérrel nagyon megfelelt volna. Ez egyenes beszéd, bár jobb ha az ember azt is leszögezi, hogy nem dijoni mustárt és tejszínes Knorr tormát kér, hanem Globust tubusban. A barna kenyér rossz ízlésre vall. A virsli ugyanis puha, fehér kenyérrel vagy zsemlével az igazi. S ha már itt tartunk: juhbeles vagy nejlonos virsli kerüljön Kovács elé. Mert hát egy kisnyugdíjas ugyebár nagyon meggondolja, mielőtt rászánná magát a juhbelesre.
Kovács persze ne ezért szégyellje magát.
A söjtöri esetnek van még egy örök tanulsága. Mégpedig az, hogy a kliens miként igyekszik a hatalomhoz való lojalitását kifejezni, ha a saját kárára is. Az egyik mágnásos vezető vagy szóvivő, tök mindegy, úgy próbálta csökkenteni az ügy súlyát, hogy hangzatos nevű ételkölteményeikről a leplet lerántva, azokat egyszerű (már-már egy üzemi konyha szintjén álló) fogásoknak nevezte. A kakukkfüves vadgombóccal ízesített erdei gombalevest „leegyszerűgombalevesezte”, a mandulával töltött angolnáról és a spenótba göngyölt harcsáról kijelentette, hogy azok szintúgy egyszerű, már-már jelentéktelen haldarabok voltak csupán. Az ember hajlamos azt hinni, hogy Kovács gasztronómiai értelemben is jobban járt volna a bőrös virslivel.
Mindennek azonban van egy harmadik örök tanulsága is: a szoci képmutatás felülmúlhatatlan. Amikor Medgyessy (párton kívüliként) kijelentette, hogy a jó koktélok kedvéért ment Kubába, legalább megmondta az őszintét a maga módján.
Hogy a legközelebbi kihelyezett kormányülésen ezek után mi lesz az ócsított menü, én nem tudom…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.