Enyhítették az olajosok büntetését

Bálint József
2003. 12. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogerősen enyhítette tegnap a Szegedi Ítélőtábla annak a két vádlottnak a büntetését, akiket korábban a Békés Megyei Bíróság adócsalás és más bűncselekmények miatt ítélt el. A bíróság szerint a két férfi illegális üzemanyag-kereskedéssel csaknem egymilliárd forint kárt okozott az államnak.
A gyulai Dávid Lajos börtönbüntetését kilencről hat, a siroki Marton Jánosét pedig hatról négy évre csökkentették. Enyhítő körülményként értékelték az időmúlást, továbbá azt, hogy a vádlottak hoszszú idő óta álltak eljárás alatt.
A vádirat szerint 1996 és 1999 között illegális üzemanyag-kereskedést folytattak úgy, hogy nem adóalanytól beszerzett gázolajat értékesítettek. A másodrendű vádlott, Marton János többnyire szállítóleveleket állított ki, bizonylatolta a Körös Volánnak eladott üzemanyagot, és szervezte a gázolajszállításokat. Az üzemanyag beszerzését Dávid Lajos intézte, s az ő kapcsolatai révén értékesítették az árut.
A bizonyítási eljáráskor egyértelművé vált, hogy tevékenységük elsődleges célja a gázolaj adózatlan értékének tisztára mosása volt. Az első szerződést 1996 márciusában kötötték a Trom Fix C. Kft. és a Körös Volán között, majd az újabb szállítási egyezség 1997 január elején jött létre. Ebben a megállapodásban az eladó a Mol mindenkori nagykereskedelmi áránál öt forinttal kevesebbet kért a vevőtől. A szerződésben Dávid Lajos úgy nyilatkozott, hogy a vételár magában foglalja a termékre kiszabott és a kft. által megfizetett vámot, áfát és egyéb adónemeket. Ez persze nem felelt meg a valóságnak. A későbbiekben újabb szerződéseket kötöttek, így még 1999-ben is folyt az üzemanyag-értékesítés. A vádlottak és a velük együttműködők – ez utóbbiak esetében a Békés Megyei Bíróság ítélete már korábban jogerőre emelkedett – összesen 11,683 millió liter gázolajat értékesítettek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.