Japán elkezdi kiépíteni rakétavédelmi rendszerét ama régóta vitatott terv végrehajtásának részeként, amely szerint meg kell védeni az országot az Észak-Korea általi esetleges támadástól. Koidzumi Dzsunicsiró miniszterelnök kormánya és nemzetbiztonsági tanácsadói jóváhagyták a ballisztikusrakéta-elhárító rendszer kiépítésének tervét, hivatkozva a rakéták és a tömegpusztító fegyverek folyamatos elterjedésére. A rendszer tisztán védelmi célú, nem fenyeget egyetlen más országot sem, s az egyetlen lehetséges eszköz arra, hogy megvédjük az ország lakosságát és javait egy ballisztikusrakéta-támadástól – jelentette be tegnapi közleményében Fukuda Jaszuó, a kormány főtitkára.
Japán részt vesz az Egyesült Államok rakétavédelemmel kapcsolatos kutatásaiban, de eddig csak tanakodott azon, hogy kiépítsen-e ilyen rendszert saját területén. Fukuda nem közölte a terv semmilyen részletét, viszont a japán sajtó szerint négy, Aegis típusú lokátorrendszerrel és tengerről indítható rakétaelhárító rakétákkal felszerelt romboló modernizálásáról van benne szó, valamint arról, hogy jövőre vásárolnak Patriot típusú rakétaelhárító rakétarendszereket. Az új védelmi eszközöket 2007 és 2011 között fogják rendszerbe állítani. A kormány 935 millió dollárnak megfelelő összeget különít el a rendszer céljára az áprilisban kezdődő következő pénzügyi évben, de az egésznek a költsége körülbelül 4,67 milliárd dollár lesz. A védelmi rendszer azonban teljesen nem tudja majd megvédeni Japánt az országra kilövendő rakétáktól. Szakértők szerint a tengerről indítható és a Patriot rakéták nem képesek százszázalékos biztonsággal megsemmisíteni a támadó rakétákat, és számuk kevés lesz ahhoz, hogy az egész ország területét megvédjék.

Újabb fordulat jön az időjárásban a hét elején