Hiába váltja fel a regisztrációs díj a személyautók importjához kötött fogyasztási adót, az államnak fizetendő tételek továbbra is busásak maradnak. Regisztrációs díjat annak az importőrnek, azaz vásárlónak kell majd fizetnie, aki uniós tagállamból az unióban gyártott, használt személygépjárművet vásárol. A terhet az első hazai forgalomba helyezéskor kell leróni a költségvetésnek. Lényeges változás lesz májustól a mostani szabályokhoz képest, hogy a százalékos adókulcsok helyett fix összeget kell majd fizetnie a vevőnek attól függően, hogy milyen személygépjárművet vásárolt. Amint az táblázatunkból is kiderül, a legmagasabb adót azoknak a vevőknek kell majd befizetniük, akik 1800 köbcentiméter feletti űrtartalmú benzines vagy 2000 köbcentiméteres vagy a feletti dízelüzemű gépjárművet vásárolnak. Nekik attól függően, hogy milyen környezetvédelmi kategóriába tartozó autót vásárolnak, 640 ezer vagy 1,6 millió forintos regisztrációs díjat kell fizetniük. Lapunk több hazai használtautó-kereskedésben tájékozódott, s azt tapasztaltuk, hogy a fentebb említett műszaki kategóriájú járművek regisztrációs adójának megfelelő összegért üzembiztos, középkategóriás járművek már vásárolhatók. Terepjárók éppúgy, mint magasabb komfortfokozatú kisautók.
Az adót, azaz a regisztrációs díjat a személygépjármű tulajdonjogát megszerző természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet köteles megfizetni. Ha a forgalomba helyezés a személygépkocsi importjának közvetlen következményeként valósul meg, az adó alanya az importáló.
Az adótörvények készítői adóelőleg-fizetési kötelezettség bevezetését is javasolták azért, hogy a regisztrációs adó ne okozzon fennakadást a már kialakult értékesítési szokásokban. Ennek értelmében, ha a továbbértékesítés céljából behozott autó eladója egyben az általános forgalmi adónak is alanya (vagyis az ügylet után áfa-fizetési kötelezettsége is keletkezik), a regisztrációs díj tekintetében adóelőleget köteles fizetni. Így a forgalomba helyezés szerinti első belföldi tulajdonos (vevő) mentesül az adófizetés alól. Új autók esetén kivételes lehetőség, hogy az adóelőleget – megállapodás alapján – a gyári vezérképviselet is megfizetheti.
Az adóelőleg összege az importált vagy beszerzett személygépkocsi várható adójának az összegével egyezik meg. Az adóelőleggel negyedévente, a negyedévet követő hónap 20. napjáig kell az adóhatósági feladatokat ellátó vámszervek felé elszámolni. Az elszámolási időszakban megfizetett adóelőleg csökkenthető az abban az időszakban forgalomba helyezett személygépkocsik adójának összegével.
Személyautók regisztrációs díja a csatlakozás után
Műszaki tulajdonság Öt pont alatti Öt pont feletti
környezetvédelmi környezetvédelmi
besorolás besorolás
Otto-motoros 1400 köbcentiméterig 90 000 Ft/db 200 000 Ft/db
Dízelmotoros 1700 köbcentiméterig 90 000 Ft/db 200 000 Ft/db
Otto-motoros 1401–1800 köbcentiméterig 150 000 Ft/db 400 000 Ft/db
Dízelmotoros 1701–2000 köbcentiméterig 150 000 Ft/db 400 000 Ft/db
Otto-motoros 1800 köbcentiméter felett 640 000 Ft/db 1 600 000 Ft/db
Dízelmotoros 2000 köbcentiméter felett 640 000 Ft/db 1 600 000 Ft/db
Egyéb személygépkocsi 90 000 Ft/db 90 000 Ft/db
Muzeális jellegű személygépjárművek 200 000 Ft/db 200 000 Ft/db
Forrás: saját gyűjtés

A Karácsony-féle Pride-ról kérdeztük a Tisza Pártot, mi is meglepődtünk a válaszon