Felrázott diplomácia

Számos európai országtól Dél-Afrikán át Kínáig kevesen maradtak tétlenek, miután Irán délkeleti részén karácsony másnapján rengett a föld. A katasztrófáról az elsők közt hírt adó orosz hírügynökség adatai az egész világot megrázták: „Mintegy negyvenezer ember vesztette életét az iráni Bám városában a pénteki földrengés következtében” – állt a jelentésben. Alig telt el néhány perc, s még a legelszántabb angolszász tévéállomásokat sem érdekelte tovább a gyanúsnak vélt iráni atomprogram, a terrorizmus vagy az ajatollahok titokzatos világa.
Pedig Washington és Teherán hosszú ideje tartó acsarkodása mára olyannyira elfajult, hogy sokan már azon gondolkodtak, vajon mikor keveredik Irán is háborúba az Egyesült Államokkal. Bár az amerikai elnök 2002-ben Irak és Észak-Korea mellett Iránt is a „gonosz tengelyéhez” sorolta, szombaton több tonnányi segélyszállítmánnyal a fedélzetükön mégis amerikai repülőgépek landoltak a majdhogynem teljesen elpusztult Bám város repülőterén. „A katasztrófa túlságosan nagy ahhoz, hogy egyedül megbirkózzunk vele” – nyilatkozta a napokban Mohammed Hatami, az ország elnöke, s a jelek szerint a világpolitika szereplői – legalább most – félre is tették fenntartásaikat.
Újabb túlélőkre már alig lehet számítani, a halottakat eltemetik, a romokat pedig idővel eltakarítják. Aztán eltelik még néhány hét, s amikor már nem számít majd kegyeletsértésnek, a felek talán újra, ugyanúgy veszik majd elő sérelmeiket. Bármily kegyetlenül hangzik is, a múltat ismerve óhatatlanul felmerül az a kérdés, hogy Irán profitálhat-e tragédiájából valamit. A Nyugat előtt már eddig is szemmel látható lehetett a teheráni politika nyitottabbá válása, amit jelzett, hogy Irán teljesítette a nukleáris létesítmények ellenőrzésére vonatkozó elvárásokat, s az is, hogy a tragédia után az egész világtól segítséget kért. Kivéve persze Izraelt, de ettől most tekintsünk el. Hataminak határozottabban kell folytatnia reformjait, bár számos probléma így is orvosolatlan marad. Kettőn áll azonban a vásár, hiszen a legfontosabb kérdések egyike az lesz, Washington miként lesz képes reagálni a változásokra. Nemcsak az az érdekes tehát, hogy Irán tényleg meg tud-e változni, hanem az is, hogy a most éppen az ország megsegítésére sietett Washington szembe tud-e majd nézni az új felállással. Több cég, főként magán-légitársaságok még a tragédiából is igyekeznek hasznot húzni, remélhető azonban, hogy a Fehér Ház szíve nem csak a puszta politikai taktikázás kedvéért esett meg a hányattatott sorsú Perzsián.