Heves bukaresti kirohanás

Munkatársainktól
2003. 12. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden eddiginél hevesebb kirohanást intézett a román kormányzó alakulat, a Szociáldemokrata Párt (PSD) az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket megfogalmazók ellen, miután szombaton Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). A PSD közleményében azt állítja – anélkül, hogy ezt bármivel is alátámasztaná –, hogy ezúttal nyílt, egyértelmű és heves buzdítás történt a területi szeparatizmusra és ezen cél fegyveres módszerekkel való megvalósítására. A pártdokumentum szerint Tőkés László és Kövér László Fidesz-alelnök ottani kijelentései a magyar irredentizmus kivételesen agresszív és veszélyes megnyilvánulásának számítanak. A Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) parlamenti együttműködést folytató román hatalmi alakulat úgy ítéli meg, hogy – mivel magyarországi politikai személyiség „veszélyes nyilatkozatáról” van szó – szükséges, hogy a magyar kormány „megtegye a természetes intézkedéseket azok ellen, akik revizionista propagandát folytatnak és fegyveres etnikumközi harcra buzdítanak”. A PSD értesíteni akarja az Európa Tanácsot és az Európai Uniót ezekről a „provokációkról”, és tiltakozást fog eljuttatni a budapesti parlamenthez amiatt, hogy „a Fidesz képviselői megengedhetetlen módon beavatkoznak a romániai politikai életbe”.
A Fidesz a leghatározottabban visszautasítja a román kormányzópártnak az EMNT alakuló ülésével és annak elnökével, Tőkés László református püspökkel kapcsolatban tett, „a ceausescui időszakot idéző nyilatkozatát” – közölte a párt országgyűlési képviselőcsoportja kedden az MTI-vel. „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásával nem történt más, mint hogy az erdélyi magyar társadalom kinyilvánította autonómia iránti igényét” – olvasható a párt külügyi kabinetjének vezetője Németh Zsolt által jegyzett közleményben. A Fidesz-frakció tegnapi közleményében kiemelte: a jogaiért több mint nyolcvan éve békésen küzdő erdélyi magyarságnak jogában áll az autonómiáért és a kisebbségi önkormányzatiságért fellépnie. Közlésük szerint jogában áll, mert Európa számos országában erre van példa, de jogában áll az Európa Tanács a kisebbségi autonómiáról szóló jelentése alapján is. „Ami Európában szabad a nemzeti közösségeknek, az nem lehet tiltott az erdélyi magyaroknak. Ami a vajdasági magyarok számára a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács létével már valóság, az a romániai magyarság számára is indokolt célkitűzés” – írták.
A képviselőcsoport felhívta a figyelmet arra: a Fidesz kezdettől fogva támogatja a határon túli magyarság autonómia iránti békés és demokratikus törekvéseit. „Emlékeztetjük a román kormányzópártot, hogy a Fidesz mind kormányzópártként, mind ellenzéki pártként támogatta, illetve támogatja Románia európai uniós integrációját” – közölte a frakció. Hozzáfűzte: a majdani csatlakozás előfeltételeként Romániának be kell tartania a jogállamiság alapvető normáit.
***
Vajdasági szolidaritás.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szolidaritást vállal az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, és támogatásáról biztosítja Tőkés László elnököt a helyi hatalommal folytatott küzdelmében az autonómiáért. A VMDP tegnapi közleménye szerint jó jel, hogy az EMNT alakuló ülését a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a helyi hatalom rosszallása egyaránt övezi. Ez azt bizonyítja, hogy az autonómia eszméjének megvalósítása nemzeti érdek. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.