A szolidaritás ereje címmel akciósorozatot indít a szocialista párt karácsony előtt, a rendezvényekkel és a jótékony célú tevékenységgel a társadalmi szolidaritást kívánják erősíteni – derült ki tegnap Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese és Tóbiás József pártigazgató sajtótájékoztatóján. Szili kitért arra, a kormány lakáshitelekkel kapcsolatos döntése elkerülhetetlen volt, de továbbra is „határozott intézkedések” szükségesek, hogy az esélyegyenlőség ne csak retorikai szinten nyilvánuljon meg. Tóbiás József elmondta: december 19-én Budapesten, az SAP-csarnokban az MSZP szimpatizánsai a kormány tagjaival és a párt vezetőivel találkoznak, s ezen a napon meleg ételt és italt osztanak hajléktalanoknak.
Hiller István alelnök tegnap a párt munkástagozatának ülésén vett részt. Az általa felügyelt, a pártprogram átdolgozásáért felelős munkacsoport vezetőjeként elmondta: a tervezetet január közepén közzé fogja tenni. Kifejtette: úgy érzi, hogy a szociáldemokrácia nem foglalkozik eleget a nemzet kérdéskörével. Helyeselte az esélyteremtés politikáját, de arra hívta fel a figyelmet: van egy nem is szűk réteg, amely az esélyeket már nem képes megragadni.
Az alelnök elmondta: elege van abból, hogy az MSZP számára a Fidesz a viszonyítási pont. – Mi nyertük meg a választásokat – mondta, és határozott kormányzást sürgetett. Hiller kifejtette: a gyors államtalanítással nem járt együtt a civil társadalom megerősödése, ezért bizonyos területeken vezetési káosz és alulfinanszírozottság alakult ki.

Érkeznek az élelmiszer-utalványok, két és fél millió nyugdíjasnak segít a kormány