Kálváriám a Fővárosi Gázművek Rt.-nél

–
2003. 12. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez év áprilisában 45 264 forintos gázszámlát kaptam a Fővárosi Gázművek Rt.-től. A bökkenő csak az volt, hogy a gázmérő állása mintegy 1100 köbméterrel kevesebbet mutatott, mint ami a számlán szerepelt. Magyarázat: tévedés vagy hanyag munka.
Ekkor még egyszerűen rendezhető dologra számítva besétáltam a gázművek Béke téri irodájába a gázmérő állásának helyes leolvasásával: sorba álltam, reklamáltam. Udvarias válasz: 500 köbméter feletti eltérésnél küldik saját emberüket, ő majd leolvassa, azután kijavítják, és kész.
Május 29-én jött is a hivatalos leolvasó, Kovács Gábor, aki aláírásával tanúsította a helyes mérőállást, és elmondta, hogy egyes leolvasók összekeverik a villanyórát a gázórával. Persze nálam nem erről volt szó. Ezután kaptam egy helyesbített számlát június 6-án, 1399 forintról, amit haladéktalanul be is fizettem.
De a júliusi számlán nyoma sem volt Kovács Gábor helyes leolvasásának, így a számlán már 48 835 forint követelés állt. Ekkor már sejtettem, hogy nem lesz könnyű megszabadulni az ügytől. Ezúttal nem adtam semmiféle magyarázatot, csak visszasétáltam a Béke téri irodába, és az irodavezetőt kerestem. Távollétében helyettese, Vargáné Veppert Éva fogadott, ugyanaz az ügyintéző, aki az első alkalommal. Kedves volt, udvarias, még emlékezett is rám. Azt mondta, hogy érthetetlen, hiszen a kolléga által leolvasott érték benne volt a számítógépben, az 1399 forintos számla is ennek alapján lett kiállítva. Most már elfogadta saját leolvasásomat, és kiállított egy elismervényt, amely érvénytelenítette 48 835 forintnyi adóságomat. Egy javított számlát is kiállított 2266 forintról, amit én ismét befizettem.
De a képtelen ügynek még most sincs vége! Az események sora hipotézis megfogalmazására kényszerített – még szerencse, hogy ez kevesebb energiát vesz igénybe, mint a gázművekhez való bejárkálás. Most már a szándékosság, a csalási szándék gondolatával játszottam. Az történt ugyanis, hogy november 10-én újból felbukkant adósságom, ezúttal 54 611 forintot kértek tőlem jogtalanul.
Rosszindulatú lennék? Vagy talán paranoiás? Nem, a csalás feltételezésének jogossága mellett szól az, hogy az alkalmazottak által a számítógépbe bevezetett számokat a számítógép nem veszi figyelembe, ha engem adósnak nyilvánítanak. Nem számít a nyilvánvalóság, a bárki által ellenőrizhető mérőállás, az ügyintéző jóindulata, csak a „Fogyasztó, fizess!” elv érvényesül.
Nyilván nem fizetek ki jogtalanul követelt összeget, de még ha ki is fizetném, mi a garancia arra, hogy nem követelnék még néhányszor? Mert amit az alkalmazott bevisz a számítógépbe, az nyomtalanul eltűnik. Mert amit az alkalmazott leolvas, annak nyoma vész. Ezek után jogosan kérdezem: kettős a könyvelés? Hibás a program, de csak a fogyasztó kárára? A gázművek már régen csődbe jutott volna, ha saját kárára is ilyen mértékben tévedne. Azt is megkérdezem egyúttal, vajon én vagyok-e az egyetlen gázfogyasztó, aki így járt? Több személlyel beszéltem, aki a hasonló esetektől tartva nem meri befizetéseit bankszámláról intézni, hanem a kényelmetlenebb postai utat választja. Elképzelhetjük ezek után, hogy a bankszámláról helytelenül átutalt összeget milyen nehéz lenne visszaszerezni.
Most nyílt háborút indítok a Fővárosi Gázművek Rt. ellen, vezérigazgatóját figyelmeztetve, hogy ha ügyemet nem intézik el méltányosan, a tényeknek megfelelően záros határidőn belül, akkor csalás gyanújával feljelentést teszek a gázművek ellen, vezetőjét is felelőssé téve. A figyelmeztetést megküldtem ajánlott levélben Vasanits Dezső vezérigazgatónak és más fontos személynek.
Egyszer szeretném látni a gázművek vezérigazgatójának arcát, amint hosszú hónapokon át nem tud megszabadulni egy jogtalan számlától.

Szita Péter
Budapest

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.