Januárban egyeztetnek a korábban felmerült nézeteltérésekről – közölte a két alkotmányos szerv vezetője a négyszemközti megbeszélés utáni sajtótájékoztatón. Arról is megállapodtak, hogy a jövőben rendszeresen találkozik a legfőbb ügyész és a rendőrfőkapitány, akár konkrét ügyek kapcsán is. A találkozón mindkét vezető törvényesnek minősítette a másik szervezet munkáját, és közölték: szakmai alapon működik mind az ügyészség, mind a rendőrség. Hangsúlyozták: a megbeszélésen csak szakmai kérdések szerepeltek, amelyek a július elsején hatályba lépett új büntetőeljárási törvény értelmezéséhez kapcsolódnak.
A legfőbb ügyész és az országos rendőrfőkapitány személyes találkozóját Lamperth Mónika belügyminiszter szorgalmazta, miután az elmúlt hónapokban egyre feszültebbé vált a rendőrség és a vádhatóság viszonya. Kezdetben a fokozott ügyészi felügyelet mellett folytatott nyomozások megszüntetése, az ORFK vádemelési javaslatainak sorozatos elutasítása keltett feszültséget, majd a nézeteltéréseket fokozta, hogy az ügyészség kihallgatás végett váratlanul átszállította a brókerbotrány egyik kulcsszereplőjét, Rejtő E. Tibort, a K&H letartóztatásban lévő volt vezérigazgatóját a rendőrségi fogdából a büntetés-végrehajtás Nagy Ignác utcai fegyintézetébe.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál