Veszélybe került minden, amiért az elmúlt négy évben keményen megdolgoztunk – jelentette ki Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke 2002. április 9-én, este 200 ezer ember előtt, a testnevelési egyetemen mondott beszédében. A volt kormányfő rámutatott arra: fennáll a lakás- és családtámogatási rendszer megszüntetésének és megszorító intézkedések bevezetésének veszélye, a szocialisták gázáremelést terveznek.
A szocialista és a szabad demokrata politikusok tagadták azt, hogy megszüntetnék a kedvezményeket, és hazugságnak, gyűlöletkeltésnek, valamint dezinformálásnak minősítették a polgári oldal erre vonatkozó aggodalmait. Politikusaik (például Medgyessy Péter, Kovács László, Magyar Bálint) megígérték azt, hogy folytatni, sőt bővíteni fogják az előző kabinet által elkezdetteket. Az alábbi – közel sem teljes – felsorolásban néhány ígéret sorsát követjük nyomon.
Gázáremelés:
Medgyessy Péter – az MSZP akkori miniszterelnök-jelöltje – az Aktuális 2002. április 19-i adásában megismételte: a szocialisták választási győzelme után nem lesz gázáremelés.
A kormány azóta már többször döntött a gáz árának növeléséről, a földgáznak még az áfakulcsa is emelkedik jövőre az európai uniós csatlakozás kapcsán. A villamos energia ára is nőtt, az áram 2004-ben átkerül a legmagasabb (25 százalékos) áfakulcs alá.
Lakástámogatás:
Medgyessy Péter az Orbán Viktorral folytatott televíziós vitában azt mondta a lakáshitelekről: az MSZP „tovább szeretné bővíteni a kedvezményes lakáshitel-támogatásokat”. Ugyanezt mondta Burány Sándor és Szili Katalin is. Kovács László egyenesen úgy fogalmazott 2002. április 19-én: Orbán Viktor a testnevelési egyetemen „nem riadt vissza a legképtelenebb hazugságoktól sem”, amikor arról beszélt, hogy győzelme esetén az MSZP elveszi az előző ciklus vívmányait. A Fiatal Baloldal közleményben úgy reagált a Fidesz figyelmeztető felhívására: „azt hazudják (…) az MSZP (…) eltörli a kedvezményes lakáshitelt”.
Ezzel szemben a kormány ebben az évben már másodszor szűkítette a kedvezményes lakáshitelek feltételeit. (Gál J. Zoltán kormányszóvivő sajátos szóhasználatával: „igazságosabbá tette” azokat.) A kabinet megemelte a kamatokat, és szűkítette az igénybevétel lehetőségeit, használt lakás vásárlása esetén például ötmillió forintra csökkentette a felvehető összeget.
Megszorító intézkedések:
Medgyessy Péter – szintén az Aktuálisban – visszautasította azt is, hogy a választásokon a Bokros-csomag vagy a Széchényi-terv között kell dönteni.
Az úgynevezett „Bokros-csomag” bevezetésekor Bokros Lajos akkori pénzügyminiszter azt mondta: az intézkedések 170 milliárd forinttal csökkentik a költségvetési hiányt. A mostani szerdai kormányülés 140 milliárd forinttal kurtította meg a kiadásokat, és lehetséges, hogy még folytatása is lesz. Bár Medgyessy Péter szerdán az Este adásában kijelentette: idén már nem várhatók további megszorítások.
Diákhitel:
A Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták elnöke, Újhelyi István április 12-én azt mondta: könnyebben visszafizethető diákhitel szerepel az MSZP elképzeléseiben. Ráadásul tízezer új kollégiumi férőhelyet és ingyenes utazást ígért a diákoknak az otthon és a tanintézet között.
A kormány ezzel szemben idén megemelte a diákhitel kamatait. Új kollégiumokat magántőke bevonásával kívánnak létesíteni, ezekért azonban lényegesen többet kell majd fizetni. Magyar Bálint oktatási miniszter ötvenezer forint körüli díjról beszélt. A diákok nem utazhatnak ingyen.
Gyógyszerek:
Medgyessy Péter többször kijelentette: a népbetegségek (magas vérnyomás és csontritkulás) elleni szerek ingyenesek lesznek.
Ez eddig nem valósult meg, sőt kiderült: január 1-jétől fizetni kell például a tetanuszinjekcióért, mert megszűnik a százszázalékos állami támogatása.
Politikai tisztogatások:
„Minket nem érdekel a falugazdászok politikai hovatartozása” – jelentette ki Medgyessy 2002. április 16-án Poroszlón. Sőt, még több támogatást ígért munkájukhoz. Kovács László, az MSZP elnöke 2002. április 12-én azt mondta: azoknak sem kell félniük, akik a Fideszre szavaztak, mert az MSZP ezt az emberek magánügyének tekinti.
Ezzel szemben Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szinte a teljes hálózatot lecserélte, többek között személyes ismerőseit nevezve ki falugazdásznak. A kormányváltást követően egyébként minden idők legnagyobb tisztogatása zajlott le a minisztériumokban, sorozatos támadás éri a legfőbb ügyészt, a jegybankelnököt, a PSZÁF és a Magyar Rádió elnökét.
***
Veszteségkalkulátor.
A Fidesz veszteségkalkulátor-programot indított a párt honlapján, amelyen a nyugdíjasok kiszámolhatják, hogy a Medgyessy-kormány megszorító intézkedései révén mennyivel több kiadásra számíthatnak 2004-ben – tudatta tegnap Szijjártó Péter és Harrach Péter. Szijjártó hangsúlyozta, hogy a Medgyessy-kormány jövőre több mint 19 ezer forintot vesz el egy-egy nyugdíjastól. Hozzátette: a Medián közvéleménykutató-intézet felmérése szerint a magyar lakosság 62 százaléka úgy látja, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Harrach Péter szerint a nyugdíjasoknak a rendszerváltás óta nem volt négy olyan nyugalmas és kiszámítható évük, mint az Orbán-kormány idején. Mint mondta, akkor négy esztendő alatt 16 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a veszteségkalkulátorral a Fidesz nem riogatni kíván, csupán a riasztó adatokra szeretné felhívni a figyelmet. A veszteségkalkulátor összeállításakor a Fidesz 8,3 százalékos jövő évi nyugdíjemeléssel, 6,5 százalékos inflációval és 255 forintos euróárfolyammal számolt. A képviselők bejelentették, hogy nemsokára a gyermekes családok és a fiatalok számára is indítanak veszteségkalkulátor-programot a párt honlapján.

Varga Judit nagy bejelentést tett: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”