Leszögezték

2003. 12. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elemző írást közölt a tegnapi Népszava a szocialista pártban zajló reformfolyamatokról. Még fénykép is volt benne: Szili, Hiller és Szekeres tagtársak mellett maga Kovács László látható a felvételen. De ez csak a kisebbik baj. Fokozza a történteket, ami az írásból kiderül – tessék fogódzkodni: „Érti a reformhangulatot Hiller István kulturális miniszter, az MSZP alelnöke is, aki ennek ellenére Szegeden szükségesnek tartotta leszögezni, hogy a párt és a miniszterelnök szövetséget kötött egymással, és ő nem kívánja ezt megszegni.”
Hogy mit akartak leszögezni Szegeden, az nem derül ki a veretes műből, csak annyi – ez maga a cím –, hogy a hamu alatt izzik a parázs a szocialista pártban. Csak lángra ne lobbanjon! Engem egyébként a fénykép fogott meg leginkább, amelyen Kovács elnök úr látható panyókára vetett kiskabátban: elvtársi együttérzést sugall a fotó, Rákosit láttam utoljára így a búzamezőben.
Szegeden leszögezték. Éppen ideje volt leszögezni. Többen már itt ácsorogtunk… Nem mondtam még: Szili Katalin és Jánosi György áll az elégedetlenkedők élén (elégedetlenkedtek is az ülésen), bár ez Szilinek nem állt igazán jól, talán az ominózus Gyurcsány-szavazás miatt.
Mindegy. A lényeg az, hogy Szegeden leszögeztek valamit, és ebben a jelenlévők mindannyian egyetértettek. Valószínűleg a reformhangulatban. Hogy eközben ki mit mond odakint a forintválságról, az iraki kalandról, a füstbe ment ígéretekről meg a brókerbrigádról, az nagyjából mindegy. Szegeden leszögeztek valamit. Föltehetően százas szöggel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.