Ma jelentkezhetnek utoljára a diákok a középiskolák központi írásbeli vizsgáira. Az idén újdonság, hogy nemcsak a hat és nyolc évfolyamos, hanem a négyosztályos intézmények is tartanak ilyen vizsgát.
A hatosztályos iskolák közül 49-be, a nyolc évfolyamosok közül 33-ba felvételizhetnek a diákok. Ilyen vizsgát azok a középiskolák tarthatnak, ahol a túljelentkezés az elmúlt évek átlagában másfélszeres volt. A hat és nyolc évfolyamos intézmények írásbeli vizsgáit január 30-án, a négyosztályosokét január 31-én tartják. Az egységes középiskolai felvételikre kétféle típusú, anyanyelvi és matematikai feladatsorok készülnek. Az írásbeli felvételi célja elsősorban nem a tantárgyi ismeretek, hanem a középiskolában való eredményes tanuláshoz szükséges alapkészségek és képességek felmérése. A tanuló az egyik iskolában szerzett írásbeli pontszámát a másik iskolába is továbbviheti. A diákokat az írásbeli eredményéről 2004. február 9-ig értesítik. Az általános felvételi eljárást február 16. és március 12. között szervezik meg.

Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot