Mádl nem írja alá a lex Szászt

Nem írja alá Mádl Ferenc köztársasági elnök a lex Szász néven elhíresült, a parlament által hétfőn elfogadott törvényt – értesült megbízható forrásból a Magyar Nemzet.

Szakács Árpád
2003. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tudjuk: az államfő hétfőn az Alkotmánybíróságtól (Ab) előzetes normakontrollt kér annak megállapítására, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) működését megváltoztató törvény ütközik-e az alkotmányossági előírásokkal.
A Fidesz a törvény elfogadása után jelezte: ha az államfő aláírja a Szász Károly PSZÁF-elnök elmozdítását is lehetővé tevő jogszabályt, akkor az Ab-hez fordul, azt kérve, hogy az semmisítse meg a törvényt. Egyébként a jogszabálylyal kapcsolatban korábban az Európai Néppárt mellett Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke is aggályait fejezte ki. László Csaba pénzügyminiszternek küldött levelében felhívta a tárcavezető figyelmét: a PSZÁF működését érintő törvénymódosítás olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyeket nehezen lehet az EU normáival és a nemzetközileg elfogadott elvekkel összeegyeztetni.
Információink szerint Mádl Ferenc ugyancsak alkotmányossági kontrollt kér a közelmúltban elfogadott, a gyűlöletbeszéd elleni törvényről is. Úgy tudjuk: a köztársasági elnök által felkért szakértők az alkotmánnyal összeegyeztethetetlennek tartják a jogszabályt, és az államfő ennek hatására kéri majd a bírói testület állásfoglalását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.