Medgyessy tévedése

Politológusok szerint Medgyessy Péter kormányfő hibázott, amikor arra a sajtóhírre, miszerint ismét Kubába készül, sértődöttségében úgy reagált: nem hajlandó elárulni, hogy hová megy nyaralni.

2003. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sértődés nem a legjobb reakció, könnyen lehet, hogy ebben téved a miniszterelnök – mondta el lapunknak Lakner Zoltán politológus. Szerinte ugyan nincsenek biztos határvonalak a magán- és közszféra között egy kormányfő esetében, de ha az ellenzék támadási felületet lát a miniszterelnök nyaralásában, arra ügyelni kell.
Kumin Ferenc politológus úgy véli, a nyaralás olyan ügy, amelyet szélesebb rétegek tudnak lefordítani saját életükre, többen tudnak róla véleményt formálni, mint a legbravúrosabb politikai lépésről. Szerinte hiba, hogy Medgyessy közleményt adott ki az ügyben: ez az eset, amelyben a szóvivőnek kellett volna nyilatkozni, méltatlan, hogy ezt maga a kormányfő tette meg – hangsúlyozta Kumin. Hozzátette: a miniszterelnök ezzel felértékeli az esetet, és megnyilatkozásából úgy tűnik, hogy komolyan megneheztelt a közvéleményre.
Lakner Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta: Medgyessy valamiféle áldozati szerepbe navigálja magát ezzel a hozzáállással, és mintha azt szeretné elérni, hogy az emberek sajnálják, amiért nincs magánélete. – Ez kissé ellentmondásosnak tűnik, hiszen a kormányfő nemegyszer szerepelt már bulvárlapokban is. Nemcsak akkor kell örülni a nyilvánosságnak, ha mosolygós, sétálós képet közölnek – amit vélhetően nem lesifotós készített –, akkor is viselni kell a sajtó érdeklődését, ha az kellemetlen témát érint – véli Lakner.
Vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.