Tegnapi közleményében Medgyessy Péter miniszterelnök alaptalan híresztelésnek nevezte, hogy ismét Kubában töltené téli szabadságát. Ezzel a Népszabadság tegnapi cikkére reagált, amelyben a napilap azt állította: a kormányfő újra Kubába készül. Medgyessy azt is közli: a jövőben nem kívánja bejelenteni, hol tölti magánprogramjait és szabadnapjait. Egy éve – 2003. január 5-én – a nagy vihart kiváltó kubai útja után a miniszterelnök maga tett ígéretet arra: ha a jövőben két napnál hosszabb időre utazik külföldre, azt nyilvánosságra fogja hozni.
„Mondhatnám azt is, hogy a rám vonatkozó biztonsági előírások miatt nem kívánom közölni, hol töltöm a pihenőidőmet, de úgy gondolom, ez nem tükrözné azt az őszinte felháborodásomat, ami a magánéletemben történő vájkálás miatt alakult ki bennem” – olvasható Medgyessy tegnapi közleményében. Minden állampolgárnak „joga van szabadidejét saját akarata szerint eltölteni” – teszi hozzá. Ugyanakkor azt ígéri: ha szükség van rá, a köztársaság ügyeiben kész megszakítani szabadságát.
*
Ismert: Medgyessy tavaly decemberben Kubába utazott üdülni. Akkor a Karib-tenger és a világ egyik utolsó kommunista diktatúrája gazdag tőkés vendégek számára berendezett Varadero Beach üdülőhelyének luxuskörülményei között töltötte az időt. Medgyessy kubai szabadságáról egy éve Gál J. Zoltán kormányszóvivő is a Magyar Nemzetből értesült. Ugyanis mikor lapunk tavaly december végén megkereste a szóvivőt, azt állította: nincsenek információi arról, hol tartózkodik a miniszterelnök, csak telefonon tartják a kapcsolatot.
Később beismerték a december 27-től január 5-ig tartó tíznapos kubai út tényét, ám közben a közszolgálati televízió Nap-kelte című adása szilveszter napján interjút sugárzott Medgyessy Péterrel, de sem a képernyőn, sem más formában nem jelezték azt, hogy egy jóval korábban felvett anyagról van szó. Ezért később el is marasztalták a műsort.
Medgyessyt közben az ellenzék folyamatosan bírálta, mivel egy olyan országba utazott pihenni, ahol jelenleg is durva sérelmek érik az emberi jogokat, és ahol diktatúra van. A kormányfő viszont hazaérkezvén, a repülőtéren azt hangoztatta: nem ideológiai alapon választotta ki úti céljául Kubát. Mint mondta: választásában az játszott szerepet, hogy „hol van meleg, hol süt a nap, és lehet-e jó koktélokat inni”. A miniszterelnök még hozzáfűzte: nagyon jól érezte magát, és azt kívánja, hogy 2003 olyan év legyen, amelyben az ország legnagyobb gondja az lesz, hogy hol tölti a miniszterelnök a szabadságát.
***
A Riviérától Varaderóig.
Medgyessy Péter miniszterelnök tavaly nyári szabadsága szó szerint viharos volt, ugyanis minden idők legnagyobb dunai árvízének időpontjával esett egybe. Így míg ő a francia Riviérán nyaralt, idehaza a gátakon dolgoztak. Tavaly télen a varaderói téli kiruccanás kavart belpolitikai viharokat, idén nyáron pedig a koalíciós adóvita gyors megoldását hátráltatta a szabadsága. Medgyessy egyébként ebben az évben már többször volt szabadságon. Áprilisban Olaszországban járt, ahol találkozott Silvio Berlusconi olasz kormányfővel. Júniusban Ausztriában és Németországban töltött egy hetet, augusztusban pedig részben a Balatonon pihent, majd feleségével francia körutazást tett. (MN)

Dől a lé a Republikonhoz, Horn Gáborék Brüsszelből is kapnak támogatást