Medvetánc

Miként korrigálja Putyin elnök politikáját, magát a rendszert az általa támogatott Egységes Oroszország, közkedvelt néven a „medvék” elsöprő diadala? Miként tud élni az államfő a Kreml-párti erők kétharmados dumabeli többségével? Lendít-e ez a reformokon? S lesz-e a már a 2008 utáni berendezkedést célzó alkotmánymódosítás? Ezek a múlt hét végi oroszországi parlamenti választásokat követően kialakult új helyzet legfontosabb kihívásai. A sajtó jelentős része eközben a liberálisok kiesésén keseregve inkább azzal foglalkozik, hogy Oroszországban megroppant a demokrácia, s jelezve az autoriter irányt a választások tisztasága megkérdőjelezhető. No, de valóban a demokrácia szenvedett-e vereséget a múlt vasárnap Oroszországban, avagy csak a magukat „demokratáknak” nevező liberálisok?
A választásokat, főként a médiaszereplési lehetőségeket ért kritikák az Oroszországot ismerők számára semmilyen újdonsággal nem szolgálhattak. A kommunisták valóban erős nyomás alatt voltak, miközben a Kremlt támogatók valóban lubickolhattak. Mint az utóbbi évtizedben általában, nem panaszkodhattak a médiatámogatásra a liberálisok sem, csakhogy most már ez sem nagyon segített rajtuk. Kiábrándult belőlük táboruk egy része is, s távolmaradásával szavazott, a szegénységi küszöb alatt és környékén élő átlagorosz pedig egyértelmű elutasítással minősítette Csubajszék és Javlinszkijék elmúlt 12 éves gazdasági teljesítményét, amely csak egy szűk kör számára volt csak gyümölcsöző. A liberálisok tehát lényegében magukat verték meg, mint ahogy a velük együtt a népszerűtlen oligarchák támogatását elfogadó, mellettük kiálló, így szerepzavarba került kommunisták is. Ráadásul mindannyian elnehezültek, képtelenek voltak egyfajta megújulásra. A Kreml ezt az általános kiábrándulást jól érezve az erős és egységes Oroszország megteremtését hirdető patrióta erők mellett tette le a voksát. Ilyen értelemben az eredmény az orosz társadalom hangulatát nagyon is hűen tükrözi. A magukat nemzetinek, hazafiasnak nevező pártok elsöprő győzelméhez tehát nagyon nem kellett csalni, elegendő volt a helyzet reális felmérése.
A most kialakult erőviszonyok a kétségtelen megnyugvás mellett azonban némi gondot is okozhatnak a Kremlnek. Putyin például nem örülhet felhőtlenül a liberális erők kiesésének. Erre utal, hogy a Kreml érezhetően dolgozik egy liberális parlamenti frakció létrehozásán. A jelek szerint a leendő kormányfő személyének kiválasztása is figyelembe veszi a győzteseken belüli egyensúly megteremtésének szempontját. A piaci gondolkodás irányába hat, hogy a legesélyesebbek között azt az Alekszej Kudrint emlegetik, aki szintén liberális, csak nem a Világbanknak és Amerikának feltétel nélkül elkötelezett jelcini „család” tagja. Nagy kérdés az is, hogy mikor szánja el magát új miniszterelnök kinevezésére Putyin. Mihail Kaszjanov napjai ugyan meg vannak számlálva, sokan azonban úgy gondolják, felesleges lenne a március 14-re kitűzött elnökválasztás előtt váltani.
A választások óta kirajzolódó trend tehát egyáltalán nem arra utal, hogy Putyint megszédítené a parlamenti többség és várhatóan biztos, első körös márciusi győzelme. A 2008-as utódlás avagy a politikai rendszer esetleges átalakításának kérdése ugyan várhatóan a következő négy év egyik fő témája lesz, ám annak addig is előfeltétele, hogy a most kapott felhatalmazással éljen a hatalom. Ne csak a kiütéses győzelmet aratott „medvék” táncoljanak, hanem erre legyen kedvük néhány év múlva a „kismackóknak”, az orosz lakosságnak is. Erre reményt ad, hogy a minap Putyin egy kérdésre válaszolva egy minden tekintetben versenyképes Oroszország megteremtését nevezte meg a nemzeti eszmeként.