Negyvenkettőre emelkedett a moszkvai Népek Barátsága Egyetemen november 24-én kitört tűzvész halálos áldozatainak száma: ezúttal egy 19 éves kínai diáklány halt bele súlyos égési sérülése szövődményeibe – adta hírül az ITAR-TASZSZ.
Ismeretes, a főként színes bőrű diákok elhelyezésére szolgáló kollégiumban valószínűleg gyújtogatás miatt csaptak fel a lángok. Harminchárom diák a tűzben lelte halálát, s a több mint kétszáz sebesült közül immár kilencen a kórházban haltak meg. Hatvanhat diákot még kezelnek, egyikük állapota kritikus, hat másiké pedig súlyos.
Az egyetem egy másik kollégiumi épületében kedden ismét tűz volt – jelentette az Interfax orosz hírügynökség. A szemétledobóban keletkezett tüzet ezúttal gyorsan eloltották, így senki sem sérült meg.

Megölte volna Orbán Viktort egy férfi