CBS NEWS
A szeptember 11-i terrortámadásokat vizsgáló független bizottság elnöke most első ízben állítja a nyilvánosság előtt, hogy a támadásokat meg lehetett és meg kellett volna akadályozni – jelenti
az amerikai tévéállomás.
FLORIDA TODAY
Bill Nelson amerikai szenátor kijelentette: a Bush-kormány tavaly azt közölte vele és szenátortársaival, hogy Iraknak nemcsak tömegpusztító fegyverei vannak, de eszközei is arra, hogy az Egyesült Államok keleti partvidékére azokat eljuttassa.
YLE
Tarja Halone finn köztársasági elnök a finn televízióban közölte: Szaddám Huszeinnek tetteiért nemzetközi bíróság előtt kell felelnie. Hozzátette, elfogásának ténye nem vonható be a háború jogosságának problémakörébe, mert annak megindítását a tömegpusztító fegyverekkel indokolták, és nem az iraki elnök emberiség ellen elkövetett tetteivel.
INDEPENDENT
„Míg Washington és London saját magának gratulál Szaddám Huszein elfogásáért, az amerikai katonák legalább 18 irakit lőttek le az ország három nagyobb városában” – kezdi Robert Fisk, a brit lap sztárriportere Lázadók vagy tiltakozók? címmel megjelent beszámolóját. Fisk szerint az iraki helyzet egyre bizonytalanabbá válik.
WORLD NET DAILY
A floridai Palm Beachben lakó két személy pert indított a város ellen, amiért az ottani városvezetés engedélyezte a menóra kiállítását közhelyre, viszont nem engedélyezte a jászolt. Szerintük a város ezzel egyrészt keresztényellenes magatartást tanúsít, másrészt korlátozza a szólásszabadságot és az alkotmány által a mindenkinek garantált egyenlő védelmet, olvasható az amerikai internetes napilap honlapján.
DIE WELT
Az Izraelben tartózkodó Joschka Fischertől egy konferencián az amerikai Alan Dershowitz jogászprofesszor megkérdezte, vajon ő lesz-e az utolsó német külügyminiszter, aki még érzi a holokauszt kötelezettségének a terhét, mert, Dershowitz szerint, a német ifjúságot gyűlölet tölti el Izraellel szemben.
DIE PRESSE
Az Európai Unió megkérdőjelezi a dél-tiroli autonómiát: az EU bizottsága megvizsgálja azt, hogy a dél-tiroli németajkú kisebbség védelme összeegyeztethető-e az európai joggal, írja a vezető osztrák lap. A vizsgálatot az etnikai alapú lakásjuttatás váltotta ki. Bécsben attól tartanak, hogy az ügy fellobbanthatja az Ausztria és Olaszország közötti ellenérzéseket.

Nehéz helyzetbe került az egyik legnépszerűbb TikTok-sztár