Nő a feszültség Irakban

Huszein mellett tüntettek tegnap Irak-szerte. A demonstráció Ramádi városában iraki áldozatokat is követelt, miután amerikai katonák rálőttek a tüntető tömegre. Amerikai állítások szerint a katonák csak viszonozták a tüzet. Halottak ugyanakkor csak az irakiak köréből kerültek ki.

Hírösszefoglaló
2003. 12. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közben Kofi Annan ENSZ-főtitkár a volt iraki elnök halálra ítélése ellen foglalt állást. Egy amerikai külügyminisztériumi illetékes ugyanakkor azt közölte, hogy Washington nem ellenezné, ha egy iraki bíróság halálos ítéletet mondana ki Huszeinre. A mindenkit megillető, emberhez méltó bánásmódot kérte számon Szaddám Huszein fogvatartóin a katolikus egyház bíborosa. Renato Martino elmondta: a volt elnök fogságáról készült felvételeket látva „szomorúságot” érzett. A volt elnökkel „úgy bántak, akár egy vágómarhával” – vélte a bíboros.
A volt iraki elnök nővére szerint Huszein sosem adta volna meg magát ilyen béketűrő módon, ha az amerikai katonák nem használtak volna megbénítására kábítószereket vagy gázt. Naval Ibrahim al-Hasszán elmondta: a médiában bemutatott képsorok nem azt a Szaddámot mutatták, akit ő ismert; az iraki elnök nem engedte volna, hogy az amerikaiak megfésüljék, s így bánjanak vele a kamerák előtt.
Tegnap Washingtonban bejelentették: a CIA fogja kihallgatni a volt iraki elnököt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.