Orbán két javaslata a kormánynak

A kormány vonja vissza átdolgozásra jövő évi költségvetési indítványát, illetve a lakáshitelezés rendszerét szigorító döntését – javasolta Orbán Viktor exkormányfő. Gyurcsány Ferenc (MSZP) szerint az „orbáni lakástámogatás” a válság szélére sodorhatta volna Magyarországot.

Munkatársainktól
2003. 12. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor javasolja a kormánynak, hogy vonja vissza a lakáshitelezés rendszerét szigorító döntését és átdolgozásra vonja vissza jövő évi költségvetési indítványát. A Fidesz elnöke ezt tegnapi sajtótájékoztatóján közölte. Mint mondta, a kabinetnek az otthonteremtés leépítésével összefüggő lépése emberileg elhibázott döntés.
Az intézkedés – hangsúlyozta Orbán – nem ad választ a gazdaság problémáira. – Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a kialakult gazdasági helyzetről az otthonteremtési hitelt felvevő emberek tehetnek. Mégis olyan döntést hozott most a kormány, amelynek tétje az emberek mindennapi életének biztonsága – jegyezte meg. Hozzátette: nem helyes, ha egy országban olyan döntések születnek, amelyek kiszámíthatatlanná teszik a jövőt – ez esetben nemcsak a gazdasági élet szereplői, hanem az emberek számára is. Kitért arra, hogy a kormánydöntés nemcsak azokat érinti, akik felvettek lakáshitelt vagy akik ezt vették tervbe, hanem azt a sok tízezer embert is, akiknek a munkalehetősége került ezzel veszélybe. A politikus úgy véli, az elmúlt 15 év egyik legnagyobb hazai vívmánya, hogy az emberek számára kézzelfogható közelségbe került az otthonteremtés lehetősége. Szerinte a kormány most arra akarja rávenni az embereket, hogy otthonteremtés helyett megtakarított pénzüket tegyék be a bankokba, ezzel segítve a költségvetést.

A politikus indítványozta a kabinetnek a jövő évi költségvetési törvényjavaslat visszavonását is, mivel azt szerinte át kell dolgozni. Egyértelművé tette: ennek érdekében a Fidesz kész arra, hogy a szabályok adta lehetőségekkel élve akár a két ünnep között is ülésezzen az Országgyűlésben. – Ma az országnak egy biztonságot nyújtó, „biztonsági” költségvetésre van szüksége, amelynek alapjául a gazdaság valóságos számait kell venni – szögezte le Orbán Viktor.
Az MDF szintén élesen bírálta a lakástámogatási rendszerrel összefüggő döntést. Úgy látják: a kabinet továbbra sem képes áttekinteni a gazdaság és a költségvetés helyzetét, most is csak improvizál, mint a nyár óta folyamatosan. Az MDF gazdasági főtanácsadója, Pongrácz Tibor közölte: a kabinet lépése egyértelmű, nem a tízmilliárd forintos megtakarítás a fontos, hanem a hitelállomány növekedésének megállítása. Szőke László MDF-alelnök kijelentette: ha visszaesik a lakásépítési kedv, csökken az új lakások száma, ez visszaveti az építőipart, ami munkanélküliséget gerjeszt. Herényi Károly MDF-frakcióvezető megerősítette: szerintük vissza kellene vonni és átdolgozni a jövő évi költségvetést.
Medgyessy Péter miniszterelnök a Népszabadságnak adott interjújában a gazdaság helyzetéről, illetve a lakástámogatási rendszerrel kapcsolatos kormánydöntésről is nyilatkozott. A mai helyzethez vezető okokat firtató kérdésre azt mondta: ebben része van az előző kabinet hibáinak, az ugyanis alapvetően elhibázott gazdaságpolitikát folytatott. Hozzátette: a jelenlegi kabinet is felelős a kialakult helyzetért. Ezt abban jelölte meg, hogy az általa vezetett kormány nem annak közlésével kezdte a tevékenységét: mit, menynyi rosszat örökölt. – A másik hiba akár dicsekvésnek is tűnhet. Büszke vagyok rá, hogy a kormányom első pillanattól kezdve ragaszkodott ígéretei betartásához – mondta Medgyessy. Szólt arról is, hogy javulnak a hazai gazdasági folyamatok, elindult egy gyorsuló gazdasági növekedés. – Ahhoz – jelezte –, hogy megőrizzük a piacok bizalmát, a forint stabilitását, a kedvező adatokon kívül szükség volt arra, hogy ne engedjük tovább emelkedni a fizetési mérleg hiányát. A lakáshitelezéssel összefüggő döntésről azt mondta a kormányfő: erre azért volt szükség, hogy egy nagyobb válságot elkerüljünk.
Gyurcsány Ferenc sportminiszter azonban kijelentette: erre nincs szükség, miként a lakástámogatás átalakításával kapcsolatban meghozott döntés felülvizsgálatára sem. A Fidesz elnökének szavaira reagálva a tárcavezető úgy fogalmazott: be kell fejezni az ámítás orbáni politikáját, amely azt a látszatot kelti, hogy a kormánynak van az emberektől független pénze, olyan pénz, amelyet szabadon, pusztán politikai akarat alapján lehet szétosztani. – A Medgyessy-kormány a lehetséges utolsó pillanatig fenntartotta az orbáni lakástámogatás illúziókeltésre épülő felelőtlen politikáját – hangoztatta, hozzátéve, hogy az előző kabinet által kialakított politika rászorultságtól függetlenül, havonta akár 200 ezer forintot is adott családoknak úgy, hogy ezt „valamennyiünkkel finanszíroztatta meg, és ez végső soron pénzügyi válság szélére sodorhatta volna Magyarországot”. – Orbán úr tételét a magyar gazdasági csodáról ismerjük, tudjuk, hogy szerinte a közgazdasági tankönyvekben lefektetett törvények nem igazak. Sajnos az élet e tekintetben Orbán úrnál nagyobb igazmondónak bizonyult – fogalmazott Gyurcsány. Szerinte a Fidesz elnöke a minél rosszabb, annál jobb politikáját folytatja, szociális szemfényvesztéssel vegyítve. Állította: a megtett lépéseket követően stabilizálódott és javult a forint árfolyama, és a felgyorsuló reformok, illetve a bejelentett költségvetési megtakarítás kellő alapot szolgáltat ahhoz, hogy erős gazdaság, erős forint és egy szélesedő, tartós jólét legyen.
Mivel a lakástámogatás módosítása biztosítja az eredeti költségvetés terveinek betarthatóságát, a szocialista frakció továbbra sem támogatja „a költségvetés oktalan változtatgatását”, mert ez gyengítené a gazdaság stabilitását – tartalmazza Lendvai Ildikó (MSZP) közleménye. Pártja felkéri Orbán Viktort, ne vigye a nyilvánosság elé nézeteltérését volt pénzügyminiszterével, az MNB jelenlegi elnökével. – Ha konzultál Járai Zsigmonddal, nemcsak azt tudhatja meg, hogy az MNB elnöke egyetért a kormány döntéseivel, hanem azt is, a lakástámogatás az MNB legutóbbi, háromszázalékos kamatemelése következtében és csak annak mértékében változott – áll a szövegben.
***
Bokros: hiteltelen a gazdaságpolitika. Bokros Lajos szerint nagyon lényeges lépés a lakáshitelezési rendszer támogatásának szigorítása. A volt pénzügyminiszter úgy véli, ez önmagában még nem elegendő, s hogy a költségvetés és a magyar gazdaság egyensúlyi problémáit megoldja, további nadrágszíjhúzásra van szükség. A kiadások visszafogása mellett kívánatos lenne az adóterhek radikális csökkentése. Szerinte nem reális cél az euró 2008-as bevezetése, ez pedig hiteltelenné teszi a gazdaságpolitikát is. Megítélése szerint a kormánynak be kell látnia, hogy az a cél, ami júniusban még hitelesnek tűnt, a mostani feltételek mellett már nem feltétlenül az. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.