Tilos fotózni a mobillal
Mobiltelefonnal természetes személyekről kép- és hangfelvétel készítése és továbbítása adatkezelésnek minősül, így az érintettek beleegyezése nélkül tilos azt továbbküldeni, vagy más célra felhasználni – tudatta tegnap közleményében Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos. Hangsúlyozta: ha valaki nem tartja be a törvényeket, az akár büntetőjogi felelősségre vonást eredményezhet. (Á. Sz.)
Diákhitel visszamenőleg
December 15-ig lehet leadni az erre a tanulmányi félévre vonatkozó diákhitel-igényléseket. A határidő után leadottakat már csak a következő, tehát a második tanulmányi félévre tudják figyelembe venni. Mindazok, akik új igénylőként még december 15-ig beadják diákhitel-igénylésüket és jogosulttá válnak, 2004. január 15-én, az igényelt összegtől függően, akár 125 ezer forintot is kaphatnak a félévre. (D. A.)
Debrecen a környékét is fejleszti
Annak ellenére, hogy Debrecen az agglomerációja nélkül, egyedül alkot kistérséget, nem hagyja magára a környező településeket – mondta Kósa Lajos polgármester tegnap annak kapcsán, hogy négy környező kistelepüléssel közösen 22 milliárd forintos csatornahálózat-fejlesztési programot indítanak el ISPA-támogatással. (D. M.)
Hatszázmillió protokollgépre
Felújított An–26-os szállító repülőgépet vásárol Ukrajnától a Honvédelmi Minisztérium mintegy 600 millió forintért.
A nemzetbiztonsági kabinet szerdán adta meg az engedélyt arra, hogy közbeszerzési eljárás nélkül megvásárolhassa a protokollcélokra is használható repülőgépet a szaktárca.
Felmentést adtak a MiG–29-es vadászrepülőgépek javításával kapcsolatos beszerzések esetére is. (MTI)
Nem a közbeszerzésre
A nemzetbiztonsági bizottság hat kormánypárti igen és négy ellenzéki nem szavazattal hozzájárult, hogy az informatikai minisztérium közbeszerzési eljárás nélkül szerezhesse be a nemzeti adatvagyon-védelmi központ berendezéseit. Demeter Ervin fideszes képviselő szerint az előterjesztők nem tudták indokolni álláspontjukat. (MTI)

2026 a gyermekes családok éve lesz