Röviden

MTI
2003. 12. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemet mondtak az alkotmánybírák
A vegyes finanszírozású nyugdíjrendszerre való átállás, azaz a magánnyugdíj-pénztári rendszer bevezetése nem sérti az alkotmányban deklarált szociális biztonsághoz való jogot, illetve a jogbiztonság követelményét – áll az Alkotmánybíróság tegnap közzétett határozatában. Eszerint az alkotmányból nem vezethető le, hogy a 42 éven aluli pályakezdő biztosítottaknak „szerzett” szociális alapjoga lett volna a társadalombiztosítási nyugdíjra mint kizárólagos ellátási formára. (MTI)
Pert nyert a Fidesz
A Fidesz első fokon pert nyert a Népszava ellen. A Fővárosi Bíróság tegnapi részítéletében kimondta: a Népszava egy 2003. június 19-i cikke megsértette a Fidesz jó hírnevét, mivel a lap valótlanul híresztelte, illetve azt a hamis látszatot keltette, hogy a Fidesszel összefüggésben a választásokon „ál-MSZP-s” röplapokat hoztak be az országba. Kiderült az is, hogy a cikkben Csáki Györgynek, a Magyar Posta vezetőjének tulajdonított nyilatkozat valójában nem hangzott el. Az ügyről először Kovács László szocialista pártelnök beszélt, aki ezzel – a Fővárosi Bíróság korábbi ítélete szerint – ugyancsak megsértette a Fidesz jó hírnevét. (MTI)
Egyetemi szintű szakok Egerben
A jövő tanévben három új, magyar nyelv és irodalom, etika, valamint informatikus-könyvtáros szakos egyetemi szintű képzéssel bővül
az egri Eszterházy Károly Főiskola képzési palettája – jelentette be az intézmény rektora tegnap. Hauser Zoltán emlékeztetett arra, hogy 2006-tól egységes, egyetemi szintű szaktanárképzést
vezetnek be Magyarországon, valamint arra, hogy 2000-től egyetemi szintű történészképzés folyik a főiskolán. (MTI)
Zsugorodó Sulinet Expressz
Laptop hordtáska, játékvezérlő, játékkonzol, projektor, digitális videokamera – ezeket a termékeket nem lehet vásárolni a Sulinet Expressz program keretében. A projekttanács tegnapi határozata a döntés meghozatalát követő 30. napon lép hatályba. (MTI)
Balogh Gyula zászlót bontott
A parlamentből kiszorult hat kis párt által létrehozott Nemzeti Szövetség az európai parlamenti választásokra jött létre, ennek eredményétől tesszük függővé további jövőjét – mondta Balogh Gyula, a tegnap zászlót bontó tömörülés prominense. A Nemzeti Szövetség munkájában a korábbi FKGP számos vezető személyisége is részt vesz, így többek között Szabó János egykori honvédelmi miniszter, Réti Miklós volt pártelnök, valamint Tamás Károly, az FVM egykori államtitkára. Balogh az FKGP jelenlegi vezetését illegitimnek tartja, ezért velük nem kíván együttműködni. A tömörülés tagja azonban „a megújult Független Kisgazdapárt”, valamint a Nyugdíjas Párt is. (J. Á.)
MSZP-székház: pályázat még az idén
December 15-ig véglegesíti székháza tervezéséről szóló pályázati kiírását az MSZP – mondta tegnap Tóbiás József. A pártigazgató ezt korábban tavaszra ígérte. Tóbiás tegnap közölte: az Álmodjuk meg a XXI. század modern pártközpontját! címet viselő székházpályázatot
a Budapesti Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetem ötödéves építészmérnök-, illetve a doktori képzésben részt vevő hallgatóinak írják ki. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.