Röviden

–
2003. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Növelte működési eredményét a világ harmadik luxuscikkgyártó cége, a Gucci, amely az év hátralevő részében is jó eredményre számít – közölte tegnap Domenico de Sole vezérigazgató. A francia LVMH és a svájci Richemont mögött álló Guccinál a kamatok, adók és amortizáció előtti eredmény (EBITA) 17 százalékkal 90,9 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 77,7 millióról, az elemzők 93 milliót vártak. A tiszta nyereség stagnált, 53,1 millió euró volt. (MTI)
*
A Jukosz–Szibnyeft fúzió meghiúsulása után a francia Total olajipari óriáscég ismét azt fontolgatja, hogy 12 milliárd dollárért megveszi az orosz Szibnyeft olajvállalatot – írta tegnapi számában a Vedomoszti, meg nem nevezett banki forrásokra hivatkozva. (MTI–Eco)
*
Erőteljesen, 4,2 százalékkal növekedett a 2003-as esztendő első kilenc hónapjában a bolgár gazdaság. Ez az érték azonban alacsonyabb az egy évvel korábban regisztrált 5,3 százalékos értéknél. (MTI)
*
Az euró bevezetésének egyik fontos követelménye az árfolyam-stabilitás, e kritérium elbírálását az ERM II-n belüli ingadozási sáv szélessége nem érinti. A vizsgálat elsősorban arra fog koncentrálni, hogy az árfolyam mennyire marad közel a középárfolyamhoz, sikerül-e biztosítani a komoly feszültségektől való mentességet – tartalmazza az Európai Központi Bank állásfoglalása, amelyet tegnap tett közzé honlapján a Magyar Nemzeti Bank. (N. O.)
*
A Budapesti Értéktőzsde Rt. 2004. január 1-jei határidővel törli a tőzsde terméklistájáról a maglódi székhelyű Milton Apartman Ingatlanforgalmazó- és Hasznosító Rt. névre szóló törzsrészvényeit. A részvények utolsó kereskedési napja 2003. december 23-a lesz. A kivezetést a BÉT azzal indokolta, hogy a kibocsátó 2003. november 21-én megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság jogutód nélküli megszűnéséről. (N. O.)
*
Csányi Gábor személyében a Forrás Rt. új elnököt választott pénteken. A társaság egyben elindította az új vezérigazgató kinevezése érdekében szükséges előkészületeket. Addig az igazgatóság irányítja a társaság operatív működését. (MTI–Eco)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.