Röviden

Egyeztetés a kettős állampolgárságról Ülésezett tegnap a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) állampolgársági és önkormányzati szakértői bizottsága. A tanácskozás napirendjén szerepelt egyebek mellett a kettős állampolgárság kérdése is. Az idén egyébként több határon túli szervezet kérése ellenére sem kerül sor a Máért szokásos év végi tanácskozására. Így egyelőre csak bizottsági szinten van napirenden a kettős állampolgárság ügye. (P. I.) A koalíció védi a NAT-ot Az Országgyűlés oktatási bizottsága tegnapi ülésén 10 igen és 11 nem szavazattal elvetette azt az ellenzéki javaslatot a közoktatási törvény módosítására, amely a Nemzeti alaptantervet (NAT) nem jövő ősztől, hanem 2006. szeptember 1-jétől vezetné be. Pokorni Zoltán, a testület fideszes alelnöke azzal indokolta a javaslatot, hogy amiről a kormány döntött, az nem a korábbi NAT felülvizsgálata, hanem attól gyökeresen eltérő koncepciót valósít meg. (MTI) Felszámolják a Hajdú-Bétet A hajdú-bihari bíróság első fokon elrendelte a Hajdú-Bét Rt. felszámolását – értesült lapunk. A végzés ellen 15 napon belül fellebbezhet a cég, azt követően három nap áll a Szegedi Ítélőtábla rendelkezésére, hogy jogerős ítéletet hozzon. A cég ősz eleje óta nem fizet a termelőknek, szállítói hitelei meghaladják az ötmilliárd forintot. A behajthatatlan követelések miatt a libatartók csütörtökön újabb félnapos demonstrációra készülnek Debrecenben. (D. M.)

MTI
2003. 12. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.