Bűz
Fejétől bűzlik a hal – mondja a közmondás. A magyar társadalom büdös – mondja Tamás Gáspár Miklós anarcho-marxista népboldogító. Szerinte még az is kevés, hogy az államot lebontsuk – tovább kell lépni. Azt nem tudni, hová, de biztosan gázálarccal. Csak egyre figyeljünk: nehogy megválasszuk a prófétát nemzetvezetőnek. Akkor volna csak orrfacsaró a bűz…
Csontos
Fémpalánk dőlt a gyalogosokra
Pécsett hatan megsérültek, amikor tegnap az erős szél miatt fémpalánk dőlt rájuk egy bevásárlóközpont bejárata előtt. A 30 méter hosszú, több tonna súlyú lemez egy embernek súlyos, a többi gyalogosnak könnyebb sérüléseket okozott. (HP)
Drogterjesztők
Több drogdíleren is rajtaütöttek a rendőrök a hét végén. Fejér megyében a nyomozók tízmillió forint értékű kábítószert foglaltak le négy férfinál. Szegeden tetten értek két marihuánaterjesztőt. Megtalálták azt a szerb dílert is, akitől a drogot vásárolták, és a termesztőt is. Valamennyi gyanúsított előzetesben várja a sorsát. (HP)
Műhóember
A Guinness-rekordok könyvébe is bekerül az a hat és fél méter magas hóember, amelyet a fővárosban, a pestszentlőrinci vásárcsarnok előtt állítottak fel. A téli jelkép azonban nem valódi: hungarocellből készült. (MTI)
Cigarettát rejtett a román kamion
A magyar vámosok 21 848 karton cigarettát találtak tegnap elrejtve egy román kamionban a nagylaki határon. A 80 millió forint értékű csempészett dohányárut lefoglalták, a sofőr ellen eljárás indult. (MTI)
Száz gép repül az ünnepen
Száz repülőgép kötelékrepülésével ünneplik a magyar repülők a motoros repülés 100. évfordulóját. A tököli repülőtérről holnap reggel tíz órától folyamatosan szállnak majd fel a repülőgépek. (MTI)
Mohamed al-Fajed vizsgálatot követel
Másodszor is keresetet nyújtott be tegnap az illetékes skót bírósághoz Mohamed al-Fajed brit–egyiptomi mágnás, hogy hivatalos vizsgálatot kényszerítsen ki fia, Dodi al-Fajed és Diana hercegnő hat évvel ezelőtti halálos autóbalesete ügyében. (MTI)
Orbán Viktor az Arénában
Ma este hét órakor Orbán Viktor volt miniszterelnök lesz az Info Rádió Aréna című műsorának vendége. (MN)