Tőkés László tiszteletbeli EMNT-elnök

Ünnepélyes keretek között alakult meg szombaton Kolozsvárott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, amelynek tiszteletbeli elnökévé a folyamat elindítóját, Tőkés László királyhágó-melléki református püspököt választották, s egyben felkérték arra, hogy a kezdeti időszakban az elnöki teendőket is ellássa.

Wagner T. István
2003. 12. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A már korábban létrejött Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői, illetve a kistérségi fórumok által Erdély- és Partium-szerte kijelölt küldöttek (összesen 373 személy) megválasztották az állandó bizottságot is, amelynek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetve az SZNT elnökével együtt 18 tagja van. A résztvevők határozatot fogadtak el az erdélyi magyarság önkormányzatáról, amelyben leszögezik, hogy a közösség autonómiatörekvése nem sérti Románia területi integritását és nemzeti szuverenitását. „Kinyilvánítjuk igényünket a magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiája, a magyarok által többségben lakott települések sajátos jogállása, a többségben magyarok által lakott régiók autonómiájára, valamint ezen autonómiaformák törvénybe foglalása és statútumai törvény általi jóváhagyása iránt” – áll a dokumentumban, amely leszögezi, hogy az EMNT az autonómiát a demokratikus jogállamokban használatos eszközökkel kívánja elérni.
A RMDSZ döntéshozó testülete, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szintén szombaton ülésezett Marosvásárhelyen. Ott mind Markó Béla elnök, mind több más felszólaló elítélte az EMNT megalakítását, az erdélyi magyarság megosztása kísérletének nevezve a fejleményt, és azon aggodalomnak adva hangot, hogy az egységes fellépés hiányában a közösség elveszítheti képviseletét a román parlamentben a jövő ilyenkor sorra kerülő általános választásokon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.