Húszezer ciprusi török vonult fel csütörtök este Nicosiában a megosztott sziget egyesítését hirdető ellenzéki pártot támogatva. A török és görög lakosság között közel harminc éve megosztott sziget török részét irányító Rauf Denktas keményvonalas álláspontját ellenző Török Köztársasági Párt (CTP) hívei a kampányeseményen állást foglaltak a sziget egyesítése és a török rész Európai Unióba olvasztása mellett. Egy másik felvonuláson Denktas – Nemzeti Egységpárthoz tartozó – hívei vettek részt, körülbelül ötezren, s egyebek mellett független török állam létrehozását követelték.
A sziget 1974 óta megosztott, akkor török katonák foglalták el az északi részét, válaszul szélsőséges ciprusi görögök államcsínyére, akik hazájukat Görögországhoz akarták csatolni. A nemzetközi közösség Ciprusnak máig csak a görög részét ismeri el törvényesnek. A megosztottság súlyos bonyodalmakat okozott az európai uniós csatlakozási tárgyalásokon, amelyek lezárultával a görög szigetrész májustól tagjává válik az EU-nak. A 200 ezres lakosságú török rész ebből kimarad, mert Denktas elutasította az egyesülést, illetve az ahhoz kidolgozott nemzetközi tervet.
A sziget északi részén vasárnap parlamenti választásokat tartanak. A voksolás az unió kapujához érkezett, de a számtalan politikai próbálkozás és a lakosság elszánt tüntetései ellenére még mindig kettéosztott sziget történetében különös jelentőséggel bír, hiszen az egyesítés kerékkötőjének tartott Rauf Denktas pozíciói gyengülhetnek. Brüsszel egyébként azt szorgalmazza, hogy folytatódjanak a megbeszélések a ciprusi kérdésben érintett valamennyi fél részvételével. A cél az, hogy 2004 májusára „igazságos, időtálló és működőképes megoldást” találjanak a problémára.

Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot