Túl a ködön

A délvidéki magyarok vezetői és véleményformálói egyöntetűen úgy vélik, hogy Zoran Zsivkovics szerbia–montenegrói kormányfő támogató kijelentésével új fejezet nyílt a kettős állampolgárság kérdésében. Mádl Ferenc keddi állásfoglalását pedig egyértelműen a kezdeményezés támogatásaként értékelik. Összeállításunkból kiderül: bár kevés idő maradt, mégsem csak a hamarosan érvénybe lépő vízumkényszer sürgeti a probléma megoldását.

Szabadka utcáin derű és szürke arcok közönye váltakozik. Első pillantásra gondtalan korzózók, zöldellő fák, szakadt koldusok, feltúrt utcák, ötvenéves autók és csillogó limuzinok sorjáznak gyors egymásutánban. Hihetetlen, hogy ez hivatalosan másik világ, amelyet embargókkal és nemrég még bombákkal büntettek. Hiszen – a belvárosban legalábbis – az épületek még magyar hangulatot árasztanak. A gyönyörűen felújított, szecessziós stílusú városházán, a vidék szerb többségének ellenére, magyar elöljáró fogadja egyik vendégét a másik után, és intézi a város dolgait. Kucsera Géza polgármesterrel később már a várostól nem messze húzódó, Trianonban meghúzott határról beszélgetünk, amely a döntéskor rengeteg családot elválasztott. A kilencvenes évek elején nagyon sok tanulni vágyó fiatal is áttelepedett Magyarországra, majd őket a vállalkozók követték, akik a vagyonukat és életüket mentették a háborúk és a katonai behívók elől.
Kucsera Géza félelemről beszél. Azt mondja, egyelőre egy lezáródó sorompót látnak, és eddigi kapcsolataik továbbápolásának megrekedését.
– A közvéleményt nehéz meggyőzni, hogy ez csak eszmei kapu lesz. Pontosabban szeretnénk tudni, hogy mit is jelent. Pedig egyértelmű: a megoldás a jó szándékban áll.
Kucsera Géza leszögezte: a vajdasági magyarok nem akarnak Magyarországra költözni, különösen most, amikor ők is szerepet vállalnak a kormányzásban. Ehhez viszont szükségük van az anyaország kapcsolataira. A megmaradás érdekében hamarosan létrehozzák a Szabadkai Egyetemet, ahol a fiatalok magyarul is tanulhatnak. Szeptembertől két tehetséggondozó gimnáziumi tagozat indul: Szabadkán egy nyelvi, Zentán egy matematikai. Ezek jövőre bővülnek.
– Tehát már középiskolai szinten próbálunk minőséget biztosítani, ami itthon tartja a fiatalokat. Az idő sürget bennünket. Az ősz közel van, és egyre nagyobb bennünk a félelem. A tanulni átköltözött fiataljainkat sem tudnánk hazacsalogatni, ha azok majd csak vízummal mehetnek vissza Magyarországra. Azt is tudjuk, hogy hatvan nap alatt nem lehet megoldani a kérdést, de azt várjuk az anyaországtól és az ottani politikusoktól, hogy vizsgáljuk meg a lehetőségeket közösen, és ezek függvényében hozzák meg a nemzeti megmaradást támogatni tudó döntéseiket.
Kucsera Géza a továbbiakban elmondja, hogy az itteni magyarokban már felhalmozódtak az elmúlt tíz év keserűségei az anyaország politikája miatt. Rengeteg ígérgetést kaptak, miközben sok mindent mégsem valósítottak meg.
– Sokszor nem is pénzt kértünk, hanem inkább segítő kezet. Nehezményezzük, hogy a Vajdaságban magyar bank még nem jelent meg, amely az itteni magyar vállalkozókat kölcsönökkel tudná támogatni a privatizációs folyamatban. Az OTP Bulgáriában mégis ott van. Megkerültek bennünket, mint sok más pénzintézmény is. Nem könyöradományt kérünk. Inkább lehetőséget, esélyt, hogy itthon igazi polgárokként tudjunk élni. Ma azt érezzük, hogy büntetve és mellőzve vagyunk, mert Magyarországon más dolgok fontosabbak, mint a határon túli magyarok. Pedig itt elindult egy folyamat, amelyet megállítani nem lehet. Még a szerb vezetés is rádöbbent, hogy ha az itteni magyarokat Magyarország támogatja, az Szerbiának is előnyére szolgál.
A vajdasági magyar politikusoknak azonban nem csak a kettős állampolgárság megszerzése jelentene nagy sikert. Kucsera Géza erre is rávilágít:
– Az itteni magyar politikusok ilyen eredménnyel biztosíthatnák maguknak a magyar szavazatokat Vajdaság-szerte. De ezen túl is van még valami. Hosszú idő után ez volt az első alkalom, hogy politikusaink – akik nincsenek jó viszonyban – egy asztalhoz ültek, és közösen fogalmazták meg ezt az igényt. Egy ilyen kiegyezés alapot teremthet az itteni magyarok gazdasági fejlődésének is.
E gondolatot Tóth Tivadar, a Vajdasági Magyarok Szövetségének (VMSZ) elnökségi tagja is helyénvalónak tartja, de ő is hangsúlyozza, hogy hiteltelen az áttelepülésekkel való riogatás.
– Akkor sem mentünk el, amikor fejünk fölött repültek a bombázók az anyaország irányából, és Szabadkát, Palicsot, valamint Újvidéket bombázták. Leszámítva talán azokat, akiknek menekülniük kellett. Gazdasági jellegű kitelepülések, amelyek elsődlegesen a fiatalokat érintik, csak a nyugati országok felé irányulhatnak majd. Nem kell a nyugdíjasainktól sem félni. Ők a legszűkösebb időkben is becsületesen tudtak élni.
A szabadkai polgármester is meg van győződve arról, hogy a vajdasági magyarok Magyarországon nem idézhetnek elő munkaerő-fölösleget, és szociális támogatást sem fognak kérni.
– Nem mentünk el, amikor sokkal nehezebb volt, ezért most sem fogunk elmenni, de jó lenne olyan útlevelet birtokolni, amellyel szabadon mozoghatunk, és nem kell sorba állnunk vízumért. Nyelvünket, hitünket és magyarságunkat nem akarjuk feladni, viszont ehhez a magyar állam támogatása is kell. Egyedül maradunk, elvágva mindentől, és félünk, hogy a szerbiai reformfolyamatok lassúak, noha mi is szeretnénk mielőbb Európához tartozni. A Vajdaság az ország legfejlettebb része, ezért erre megvan minden esély. Szeretnénk visszakapni a méltóságunkat, mert nekünk egy ideje csak a munkás szerepe jutott. Sok magyar tisztségviselőt leváltottak. Gazdasági erőnk leromlott. Ezért kell az anyaország támogatása, hogy lehetővé tegye számunkra az Európával való kommunikációt.
Dukai Zoltán, a szabadkai ferences rendház házfőnöke mindezt megtoldja még egy érvvel: ezer–kétezer euróért tudják eladni az emberek a házukat, ha egyáltalán sikerül valamit vásárra vinni. Ekkora tőkével hol lehet Magyarországon új életet kezdeni? – kérdezi a szerzetes.
Tóth Tivadar szerint ma már a gazdasági helyzet is kecsegtet pozitív kilátásokkal, és azok a fiatalok, akik Milosevics miatt mentek át Magyarországra, és ott kezdtek vállalkozásba, kezdenek hazaszivárogni, és otthon alapítanak újabb vállalkozásokat. A szórványban élő vajdasági parasztok pedig, bármilyen rossz idők voltak, két kezükkel küzdöttek a földjükért. Ott vérzik és kérgesedik a tenyerük, eszük ágában sincs elmenni, mert arrafelé a földnek másfajta értéke van: az emberek szíve, lelke, teste összenőtt vele. Ha pedig a kettős állampolgársággal adódik még egy privilégium a magyar gazdák számára, amely még bátrabbakká teszi őket, akkor a huszonhárommillió román munkavállalóhoz hasonlóan, akik mégsem lepték el Magyarországot, a vajdaságiak sem fognak nyugdíjért átköltözni.
– A kettős állampolgárság elsősorban azért kell, mert egy nemzethez tartozunk – véli Tóth Tivadar.
Innen folytattuk a beszélgetést a VMSZ másik elnökségi tagjával, Dudás Károllyal, aki egyben a Hét Nap című hetilap főszerkesztője, és elnöke a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek. Az újságíró véleménye szerint a mai magyar kormányban hiába érvelnek a kettős állampolgárság ellen, mert nyilvánvaló, hogy az vérségi alapon jár a délvidéki, megnyomorgatott magyar közösségnek.
– Hiszen dédapáink, nagyapáink verítéke még a mai Magyarországot is gazdagítja. Még a szerbia–montenegrói állampolgárságunkról sem kellene lemondanunk. Ami igazán megdöbbentő, hogy maga Zoran Zsivkovics miniszterelnök fejezte ki: a szerb hatalom semmilyen akadályt nem gördít a kettős állampolgárság megszerzésének útjába. Minden egyebet pedig meg lehet oldani tárgyalások útján is. Érdekes azonban, hogy Budapest ezekre a tárgyalásokra csak távoli, ködös ígéreteket tesz. Csodálkozom a magyar kormány tétovaságán és elképedésén, mert ha tagjai valóban igazodnának az alkotmányhoz, amelynek értelmében felelősséget éreznek az önhibájukon kívül a határokon túlra szakadt magyarokért is, akkor jóval szaporábban kellett volna a kérdés tárgyalását elkezdeni.
Dudás Károly harminc éve jegyzi szociográfiáit, ezért állítja bátran: aki el akart menni erről a szerencsétlen helyről, az már rég elment.
– Nyilvánvaló, hogy a mostani kormányzat tele van görcsökkel és előítéletekkel. A délvidéki magyarságnak azért van szüksége a kettős állampolgárságra, hogy magyarországi és Kárpát-medencei testvéreivel, nemzettársaival fenntarthassa a kapcsolatait.
Tóth Tivadar Kucsera Gézával egyetértésben úgy véli, hogy a szavazati jogot illetően is jól kidolgozott szabályokat alkalmaznak az egész világon, amit ki lehet terjeszteni a majdani kettős állampolgárokra: akik e státussal rendelkeznek, csak ott szavazhatnak, ahol a bejelentett, állandó lakhelyük van.
– Egészségügyi biztosítást pedig csak akkor kérünk, ha azért többszörösen adni is tudunk. Ingyenesen már eddig is működött, amiért hálásak vagyunk az anyaországnak, hogy a Segítő Jobb Alapítványon és más szervezeteken keresztül támaszt nyújtott a rászoruló embereknek.
Dukai Zoltán is markáns véleményt fogalmaz meg:
– A kedvezménytörvény előtt a huszonhárommillió román munkavállalóval zajlott a nagy ködösítés, most a kettős állampolgárság kapcsán is ezt teszi a kormányoldal. Mivel mégsem történt meg az, amivel fenyegetőztek, és mégsem kértek elnézést, én ezt a módszert és viselkedést tragikusnak tartom. Nem azért kell bevezetni a kettős állampolgárságot, mert vízumkényszer fenyeget. Ez téves felfogás. Azért van erre szükség, mert nem mi hagytuk el Magyarországot, hanem az hagyott cserben minket. Augusztus 16-án a szabadkai székesegyházban prédikálva feltettem a kérdést: ki őrzi jobban Szent István örökségét? Aki kéri a kettős állampolgárságot, vagy aki tagadja?
Dudás Károly szerint felelőtlenség őrültségnek nevezni – Horn Gyula kijelentésére gondol – egy ilyen gondolatot, és magára hagyni a közösséget, amely kutyaszorítóban van. Csak azt reméli, hogy akik így gondolkodnak, kijózanodnak majd a szó szoros értelmében is, és ez elvezeti őket addig, hogy bocsánatot kérjenek a délvidéki magyarságtól.