A sértett asszonyt ma hallgatja meg a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. Miként hírül adtuk, az asszony azért tett feljelentést, mert szomszédja december hetedikén rátámadt, amikor a nő videóra akarta venni a képviselő rossz helyen parkoló autóját. Dulakodás közben K. Máriának elszakadt a ruhája, és a karja is megsérült. Nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket állapított meg a másnap készült látlelet, a nő kezét pedig begipszelték. K. Mária kedden tért vissza kontrollra. A vizsgálati lap szerint panaszai súlyosbodtak, ezért a keze január nyolcadikáig rögzítőkötésben marad.
Érdeklődésünkre az ügyészségi nyomozó hivatal illetékesei közölték: mérlegelik, mennyire súlyosak a feljelentésben leírtak. Ezért hallgatják meg K. Máriát. Azt is vizsgálják, mekkora kárt okozott az asszony bundájában a dulakodó képviselő. A vizsgálat eredményétől függ, eljárást indítanak-e Kékesi ellen, és kérik-e mentelmi jogának felfüggesztését.
Kékesi az eset után úgy nyilatkozott, hogy nem bántotta szomszédját, sérülései csupán a saját ügyetlenségének köszönhetők. A képviselő szintén feljelentést tett, mivel úgy véli, K. Mária a videofelvétellel megsértette személyiségi jogait, ráadásul korlátozta őt a szabadságában, és zaklatta a családját.
Értesülésünk szerint K. Mária újabb feljelentést fontolgat, ezúttal rágalmazásért, a képviselőnek az egyik internetes honlapon és a médiában tett nyilatkozatai miatt.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál